Főkép

Amióta a srácok (é.: Sex Action) újra felpörgették a motorokat, évente kétszer van szerencséjük a Wigwamban is tiszteletüket tenni. Egy koncert tavasszal, egy pedig karácsonykor from Jézuska.
Úgyhogy a magamfajta ilyenkor összekapja magát és becélozza az Albertfalván található műintézményt, hogy ismét megkapja, ami jár neki.

Persze megint munka utánra (naná, hogy én vagyok hülye, mert szombaton is dolgozom) sikerült belőni a bulit.
Ez volt a kisebbik baj, mert a fáradságot némi gyorsító segítségével ugye még csak-csak elhessegeti az ember, de a pénteki Moonspell koncerten eléggé elkészültem, így minden csepp energiámra szükségem volt, hogy a megfelelő mértékben ott tudjak lenni „agyban” is a bulin.

Mivel megint sikerült nagyjából 1-2 órával a kezdés előtt érkeztünk a helyszínre a2t kollegával, így mind szilárd, mind folyékony energiaforráshoz sikerült hozzájutnom. Sajna ez nem sokat segített, kaja után egy boroskólával a kézben, enyhén üveges tekintettel bámultam előbb a kivetítőn felbukkanó videókat.
Aztán a második krigli után bekerült a Metallica: The Videos 1989-2004, és a „One”-ra azért már felébred az ember.

Ideje is volt ennek, mert új előzenekar kapott lehetőséget a Rückwärts után, hogy felpörgesse az eseményeket. Ez a brigád a Cultus volt, akik kis hazánk The Cult Tribute Band-je.
Mikor aztán elindult a buli, be is toltuk a biciklit az első sorokba, mivel szerény személyem bolondul a Cult-ért. Azt hozzá kell tennem, hogy sajna eleddig nem volt szerencsém a Cultus produkcióját megtekinteni, így még nagyobb várakozás előzte meg részemről ezt az eseményt.

Ha röviden kéne összegeznem a látottakat/hallottakat akkor a „nagyon állat” és a „sajna rövid” jelzőket használnám. Kicsit hosszabban és belemélyedve: azt hiszem a Cultus a legmesszebbmenőkig eleget tud tenni egy tribute bandával szemben támasztott követelményeknek.
Nagyon jól szóltak, felpörgették – a már eleve több százas – nézőközönséget, egyszóval még ideálisabb körülményeket teremtettek a Sex Action fellépése számára. Ki merem jelenteni, hogy van olyan jók, mint a Rage Agains The Machine és a Faith No More tribute zenekarjaink.

A remek kezdés/bemelegítés után a pult mellett értek el bennünket az első akkordok Szaszáéktól. Kaptuk is fel a motyót a deszkáról, aztán próbáltunk megfelelő pozíciót foglalni, ami nem ment egyszerűen, mert nagyon keményen telt házas lett a Wigwam.
Hogy őszinte legyek, nem igazán számoltam ezzel. Azt tudtam, hogy sokan leszünk, de hogy akadjanak majdnem százan, akik ha akarnak, akkor sem tudnak bejutni a „küzdőtérre”… Nos, ez rendkívül kellemes meglepetést okozott.

A második meglepetést a kezdő nóta okozta; nem számítottam rá, hogy egyből belecsapunk a lecsóba a „Zuhansz velem”-mel. Nagyjából 8-10 másodpercig gondolkodtam a dolgon, aztán rájöttem, hogy értelmetlen és megpróbáltam átadtam magam az élvezeteknek. Ez olyannyira sikerült, hogy párszor arra eszméltem, a2t kollega engem figyel, ahogyan danászok nem is olyan csendesen.
A szeméből arra következtettem, hogy csendes őrültnek tart, vagy legalábbis nem vagyok komplett, de hát nem lehetett nem együtt bulizni a fiúkkal. Szerintem.

Szóval szerintem megint egy baba kis Sex Action koncertnek lehettek tanúi azok, akik a Wigwamban töltötték a szombat estéjüket. A lendület az első perctől az utolsóig megmaradt, és aki bulizni akart, az meg is kapta a maga buli-adagját, akár szétcsúszásról, akár ellazulásról legyen szó.

A zene mellett persze jó pár fontos információ is elhangzott. Szaszának magánjellegű és szakmai problémái merültek fel, az eddigi formában nem akarta tovább csinálni a Sex Actiont.
Az urak ezért asztalhoz ültek és megbeszélték a „hogyan tovább?”-ot. A legfontosabb, hogy a zenekar egyben marad, nem oszlik fel, nem cserélnek tagokat, nem lesznek orrvérzésig koncertek. Folytatják tovább; miattunk. Respect!