FőképA föld mélye régóta izgatja az emberek fantáziáját, hiszen elődeink már a kőkorszakban felkeresték az örök sötétség uralta járatokat, szertartások nyomait, barlangfestményeket és nem ritkán eltemetett halottakat hagyva maguk után.

A helyzet azóta sem változott, hiszen manapság rengetegen mennek barlangnézőbe, turistaként végigsétálnak a kiépített utakon, menet közben pedig megcsodálják a különféle cseppköveket.
De az sem ritka, hogy gyógyulást keresnek a mélyben, míg a vállalkozó szelleműek a korábban ismeretlen járatok felderítésére fordítják szabadidejüket.

Továbbá számtalan regény (mint például Jules Verne és R. A. Salvatore egyes írásai) és film játszódik ebben a számunkra egzotikus környezetben – egyszóval van valami odalenn, ami a mai napig nem hagyja nyugton az embereket.

Rainer Köthe könyve erre a kérdésre nem ad választ, ellenben szakszerű, és rövid magyarázatot kapunk a barlangok kialakulásáról, a különféle fajták jellemzőivel egyetemben, és a jellemzően csak itt megtalálható állat- és növényvilágról.
Majd rövid tárlatvezetés következik az őskor nyomait őrző „múzeumokban”, „képtárakban” (Altamira, Lascaux, stb.).

Végezetül napjaink barlangkutatóit követve megismerjük, milyen speciális felszereléssel gyűrik le a feltérképezetlen járatok okozta nehézségeket. Kiegészítésként egy rövid felsorolást kapunk a hazai barlangkutató egyesületekről (webes elérhetőséggel).

A Mi MICSODA sorozatban megjelent kötetek közül eddig ez a legmagyarabb, mivel ahol lehet, hazai példák szerepelnek az adott témánál, valamint a magyarországi nyilvános (különleges felszerelés nélkül is bejárható) barlangi sétalehetőségek ismertetésével zárul a szokás szerint fotókkal, rajzokkal gazdagon illusztrált album.

Ajánlott irodalom:
Haroun Tazieff: A Saint Martin barlang titka