FőképMíg az előző kötet kapcsán azt mondtam, hogy ideális bevezető regény a Felébredt Világ megismeréséhez, most ellenben mindenkit óva intek attól, hogy ez legyen az első Shadowrun történet, amit kézbe vesz.
Ugyanis a Mérgek könyve (nem tehetek róla, de a magyar címet sutának érzem, ráadásul menet közben említés sem esik efféle fóliánsról) szerves folytatása a Született vadásznak.
Tovább követjük tehát a vidéki árnyvadász-lány (Kellan Colt) kalandjait, múlt- és önkeresését, beilleszkedési nehézségeit, mégpedig Seattle lepukkant negyedeiben.

Merthogy Kellan nem elégedett jelenlegi helyzetével. Egyrészt egy tapodtat sem jutott közelebb édesanyja életének és eltűnésének (feltételezhető halálának) megismeréséhez, másrészt még mindig kisegítő feladatokat ellátó mágustanoncként funkcionál mestere, a troll Lothan mellett.
Ez azonban messze nem elégíti ki becsvágyát, mivel úgy érzi, két-három árnyvadászat után ennél már jóval többre képes (hát önbizalma az van bőven).

Ezért aztán két kézzel ragadja meg az első lehetőséget, ami meggazdagodással, hírnévvel és még számos előnnyel kecsegtet. Mivel azonban kapcsolatokban és anyagi forrásokban szűkölködik, kénytelen másokat is bevonni a tervezésbe.

Mondjam tovább? Aki életében akárcsak egyszer is játszott Shadowrunt, az vélhetően már ennyi információ után is fogja a fejét, tudva, ebből csak oltári nagy keverés lesz. Kellan azonban sosem játszott rpg-t, és eredendő naivságának (vagy csak becsületességéből származó bizalomnak) köszönhetően élvezi főnöki mivoltát, az előkészületeket, és a többi...

Seattle hétköznapjai azonban nem mérhetőek a vidéki belterjes élethez, így aztán mindenkire számos meglepetés vár, mire elérkezünk az utolsó oldalra.
És a történetnek itt még koránt sincs vége, hiszen a harmadik, Bukott angyalok című kötetben tovább pörögnek az események. Remélem ott végre választ kapunk pár régóta megválaszolatlan kérdésre, s akciót is többet látunk majd.

Eddig a szerző alábbi könyveiről  írtunk:Technobábel
Keresztutak
Ragnarok
Lángoló idő
Született vadász
Mérgek könyve
Bukott angyalok

A Kiadó oldala: Beholder Kiadó