Főkép„A földrengések, a vulkánkitörések, az árvizek vagy a lezúduló lavinák tudományos szempontból nézve nem katasztrófának, hanem természeti jelenségeknek számítanak. Természeti katasztrófának akkor nevezzük ezeket, ha az elemek tombolása során emberek veszítik életüket, házak és gyárak dőlnek össze, utak és villamos vezetékek rongálódnak meg, vagy termőföldek pusztulnak el.”

Ezzel a rövid meghatározással kezdődik a Mi MICSODA sorozat ötödik kötete, melyben a szerző nem kevesebbre vállalkozik, mint az érdeklődő fiatalkorúak számára érthető módon felsorolni a híradásokban leggyakrabban szereplő természeti jelenségeket, illetve azok kiváltó okait.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Rendszeresen figyelve a médiát (tv, újságok, stb.) olyan érzésünk támad, mintha egyre több katasztrófa sújtana bennünket. Ez egyszerre igaz is, meg nem is.
Igaz, mert egyre több alkalommal esnek áldozatul emberek, téves viszont abból a szempontból, hogy manapság sincs több földrengés, vulkánkitörés vagy lavina, mint korábban.
Egyszerűen a mind nagyobb számú népesség ma már olyan területeket is benépesít, amelyeket korábban nagy ívben elkerült.
No meg a katasztrófákra specializálódott hírműsoroknak köszönhetően a világ távoli zugaiban bekövetkező eseményekről is naprakészen értesülünk.

A viharokkal némileg más a helyzet. A hurrikánok ugyanis egyenes következményei a felmelegedésnek. Az óceánok ugyanis velük „hűtik” le magukat.
Amikor a felszíni vizek hőmérséklete eléri a 27 fokot, nagyarányú párolgás kezdődik, ami azon túl, hogy helyreállítja az óceán „normál” hőmérsékletét, megteremti a hurrikánképződés feltételét.
Minél nagyobb az átlagos hőmérséklet, annál gyakrabban melegszik fel a víz 27 fokra, és annál gyakoribb lesz a hurrikán is.

Az árvizeket sem írhatjuk egyértelműen a természet számlájára, elvégre mi csökkentjük az ártereket jelképes méretűvé, illetve a vízgyűjtő területek urbanizációja (településekkel, utakkal történő befedése, no meg a vízmegkötő növényzet kiirtása) alapvetően befolyásolja az áradások lefutását, hatását.

Egy biztos, jó darabig együtt kell éljünk ezekkel a katasztrófákkal, mivel jelenlegi lehetőségeinkből legfeljebb az előrejelzésre, és az utólagos romeltakarításra futja. No meg a mind nagyobb mértékben terjedő katasztrófaturizmusra.
Mondjuk ezt részben meg tudom érteni, hiszen van abban valami hátborzongató érzés, amikor időről-időre megáll az ember a Duna-parton, és nézi a rekordértékeket döngető vízmagasságot.

Kapcsolódó írás:100 természeti katasztrófa