FőképMinek nevezzelek? – merül fel teljesen jogosan a kérdés az utolsó oldal után az olvasóban. A válasz életkortól függően változik, kezdve a „tök jó”-tól a suta oktatókönyv besorolásig. A valóság ezúttal is valahol a két véglet között található, nagyjából a szórakoztató kamaszregények gyülekezőhelye körül.
Egyébiránt meg modern szemléletű és aktuális. A tinik e-mailben tartják a kapcsolatot egymással, zsebpénzüket euróban kapják, hogy aztán a rájuk jellemző „szeleburdisággal” el is költsék.

Modern korunk elengedhetetlen követelményeként narrátorunk (Rosa Van Dijk) nem csupán a gyengébbik nem képviselője, hanem újrahasznosított családban él: anyukája elvált, hogy az új pasijával másik városban kezdjen új életet, ráadásul közös gyerekük (Rosa öccse) bármelyik pillanatban megérkezhet.

Ebből már sejthető: a körülmények nem igazán kedveznek a 14 éves lány beilleszkedési problémáinak és a fiúkkal kapcsolatos reményeinek meghitt kitárgyalására. Egészen pontosan az egész városban nincs egy lélek, aki megértené, mi zajlik Rosa buksijában, és tanácsaival terelgetné – még jó, hogy a neten vannak megértő userek.

Így marad az ábrándozás, a reménytelen vágyakozás a három évvel idősebb Thomas után (azt se feledjük, tizenévesen sokat számít ez a pár év különbség, meg különben is, azt mondják, hogy a lányok előbb válnak éretté – bár ebben nem hiszek).

Visszatérve az előbbi gondolatomhoz, Thomas a szomszédban lakik, előszeretettel járkál éjszaka a tetőn, és szemlátomást kedveli hősnőnket.
Aki ennek következtében étvágytalan, folyamatosan ábrándozik – egyszóval produkálja a fülig szerelmes betegség tüneteit, és látens szerelme kedvéért úgy viselkedik, ahogy „józanul” sosem.

Közben nem mulasztja el „érett nőként” megosztani tapasztalatait távolba szakadt régi barátaival. Olyan könnyedséggel szórja használati útmutatóit, mint más a bevásárlólistákat. Talán mondanom sem kell – de azért mondom –, hogy így sikerül alaposan felborítania követői életét.

Francine Oomen (szül. 1960. március 27.) gyermekded bájjal közelít a kamaszkor viszontagságaihoz. Főszereplője (Rosa) egyfajta tudathasadásos állapotban leledzik, hiszen tisztában van, miért helytelenek cselekedetei és bántóak mondatai, miközben teljesen nyilvánvaló számára, kizárt dolog, hogy másként viselkedjen.
Na ja, senki sem mondta, hogy egyszerű a felnőtté válás – még ennyire az elején sem.

Végezetül felmerül a kérdés, mihez kezdjen a jámbor olvasó eme ifjúsági regény (ezzel megválaszoltuk a bevezetésben feltett kérdést – és ezért mindenki megérdemel egy korty innivalót) tanulságaival?
Fogadja meg és okuljon belőlük. Amennyiben ez mégsem sikerülne (gyanítom ez lesz a helyzet, elvégre mondhat bárki bármit, nincs annál édesebb, mint saját kárunkon megtapasztalni a lét mibenlétét) – akkor csupán mosolyogjunk Rosa gondjain.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Hogyan éljük túl az első csókot?
Hogyan éljük túl önmagunkat?