Főkép- Jean! Hol van a valóság?
- Attól tartok itt nincs uram.
- És mi hol vagyunk?
- Máshol.

Egy szilveszteri buli romjain találjuk magunkat, másnap. A palotában, ami Albion uralkodójáé, Gloriánáé. Ráadásul minden olyan mintha, aztán a következő pillanatban inkább mégsem hasonlít semmihez. (Hogy kerültünk ide? Mi ez az egész? Na ezekre a kérdésekre nehezen vagy egyáltalán nem kapunk választ, de nem leszünk elégedetlenek, azt megígérhetem.)

A palota valójában egy hatalmas épületkomplexum, ami otthont ad nem csak az udvaroncoknak, hanem az összes szerencsevadásznak és „kétes” elemnek a birodalomban.
Város a városban. Sikátorok, félreeső helyek, és félhomály uralkodik, de csak ott, ahová a királynő fénye már nem jut el.
Igazi napként ragyog alattvalói felett, akik ezért hálásan tekintenek rá. Idilli helyzet. Lehetne, de a valóság itt is más.

Gloriána valójában egy magányos megcsömörlött asszony, aki társ és szerető nélkül kénytelen élni, úgy hogy közben még jó arcot is kell vágnia az egészhez. Hű de rossz neki, szakad fel olvasók ezreiből a sóhaj.
Azért nem lehet pusztán cinizmussal figyelni azt a vergődést, amit ez a nő művel, szánni való inkább. Tanácskozás, döntések és magányos éjszakák egész sorát figyeljük lélegzetvisszafojtva, hátha most…
De aztán mégsem. Az talán vigasztaló, hogy ott a regényben alattvalók sokasága osztozik a sorsunkban. És közben komolyan szánakozunk. Albion királynőjén. Simán.

Mindezt egy preapokaliptikus tabló kellős közepén, ahol minden szereplő mintha érezné a közeledő világvégét, és most kezdi beteljesíteni a saját sorsát.
Ez rengeteg szálat, szereplőt és történést jelent egyszerre, amire mondjuk elég nehéz úgy odafigyelni, hogy közben az éppen megjelenő szereplő rövid életrajzát duruzsolja Moorcock a fülünkbe. Hogyne.
Mégse mondanám hogy bonyolult, vagy zavaros, inkább olyan homályos az egész, mert nem tudunk fókuszálni semmire. Ettől erősen elbizonytalanodunk, olyannyira, hogy simán elhiszünk mindent. Persze nincs abban semmi, ha működik a varázslat. Sőt.

Moorcock olyanokat mond, hogy „melyben” meg hogy „szállíttatik” és mi bólogatunk, hogy „rendben vala”. Naná. Ez a fordítók érdeme is, gratuláljunk nekik nyugodtan. Az író az orrunknál fogva vezet minket, ami a mi valóságunkat illeti legalábbis, mert azt néha elveszítjük, és a regény elején tapasztalt másnaposság érzés vissza-vissza tér.
A sok szenvedés és ciráda mögött mégsem veszik el semmi, hiszen a történet igazából a kiszolgáltatottságról és a függésről szól, és a vég elkerülhetetlen, bármi legyen is, azonban én most nem árulom el.

A szerző magyarul eddig megjelent kötetei:*
A Bika és a Dárda (The Bull and the Spear)
Corum kardjai (The Swords of Corum)
Harcikutya (The War Hound and the World’s Pain)
Fekete folyosó (The Black Corridor)
Melnibonéi Elric (Elric of Melniboné)
Az Igazgyöngy Erődje (Fortress of Pearl)
Az Örökkévaló Bajnok (The Eternal Champion)
Gloriána, avagy a kielégítetlen királynő (Gloriana; or the Unfulfill`d Queen)
Obszidián Főnix (Phoenix in Obsidian)
Sárkány a kardban (Dragon in the Sword)
Város az őszi csillagok alatt(The City in the Autumn Stars)

*Lehetséges, hogy a felsorolás nem teljes, és semmiképpen sem tükröz időrendiséget.