FőképAz Oasis szerződése lejárt a Sonyhoz tartozó Epic lemezkiadóval, de még egy válogatásalbumot meg kellett jelentetniük. Noel Gallagher bölcsen úgy döntött: ha már kontraktus köti őket, akkor előző nyilatkozatai és szándéka ellenére mégis összeállít egy dupla albumot a banda általa legjobbnak tartott felvételeiből.
Így született meg az első, és gyaníthatóan utolsó Oasis Best of (hiszen az 1998-as The Masterplan B-oldalakat gyűjtött egybe, valamint ki nem adott dalokat), ami kiválóan dokumentálja a múlt évezred utolsó évtizede legjobb rockbandájának történetét.

Ugyan a dupla válogatáson helyet kaptak a későbbi albumok jobban sikerült nótái, a legfényesebb fejezet mégis 2000 előtt kezdődött és akkor is ért véget. Minden itt van, amit szerettünk tőlük: „Rock ’N’ Roll Star”, „Wonderwall”, „Supersonic”, és a már-már himnusszá nemesedett „Go Let It Out”.
Az összeállítás nem kronológikus sorrendben gyűjti össze a dalokat; Gallagher szabadon ugrált az albumok között, ami egyáltalán nem baj.
Sőt, így helyes, mert így zárhatja le a válogatást a „Don’t Look Back In Anger” című felvétel, ami gyaníthatóan egyáltalán nem véletlenül került oda. „Ne nézz vissza haraggal”, éneklik, és ha haraggal nem is tekintenek saját karrierjükre, némi keserűséggel mégis.

Ugyanis a lemezről egy az egyben hiányzik a Be Here Now című album, arról pedig olyan nóták, mint a „Stand By Me”, a „My Big Mouth”, a „Be Here Now” és az „All Around the World”.
Való igaz, a Be Here Now nagyobb volt az életnél, aminek a sikere szinte maga alá temette a csapatot. De tudjuk: a Gallagher testvérek nem érzelgős gyerekek, nem szeretnek nosztalgiázni, visszanézni, hanem előre.

Egy az egyben végighallgatva az albumot nyilvánvalóvá válik a Beatlesszel többször is vont párhuzam. Én soha nem értettem egyet azzal, hogy őket utánozták, majmolták volna, ahogy azzal sem, hogy közepes zenészek.
A sikerük nemcsak az adott kor hangulatának köszönhető, amikor hatalmas űrt töltöttek be nagyívű, megalkuvást nem ismerő, cinikus és irgalmatlan sodrású zenéjükkel. Ez így nagyon egyszerű lenne.
A Gallagher testvérek elsőrangú muzsikusok, akik számos, örökérvényű dalt írtak. Mégis, rögtön nyilvánvaló volt: a legnagyobb hatást a Beatles tette rájuk. (Kire nem?, teszem fel magamban halkan a kérdést.)

A dupla album ennek a tizenegy évnek a dokumentuma, és milyen tizenegy évé! Sikert sikerre halmoztak, az egyik botrány követte a másikat, közben százezrek tomboltak a koncertjeiken, és milliók hallgatták az albumaikat, amelyek – nem túlzás – egy generációt formáltak.
Az én generációmat, meg előttem egy felet, és utánam egy felet. Értelmes, őszinte és hiteles zenével, amit ez a válogatás kiválóan dokumentál.

Az együttes tagjai:
Liam Gallagher – ének
Noel Gallagher – ének, gitár
Colin Gem Archer – gitár, billentyűs hangszerek
Andy Bell – basszus
Zak Starkey – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Rock ’N’ Roll Star
2. Some Might Say
3. Talk Tonight
4. Lyla
5. The Importance Of Being Idle
6. Wonderwall
7. Slide Away
8. Cigarettes & Alcohol
9. The Masterplan
10. Live Forever
11. Acquiesce
12. Supersonic
13. Half The World Away
14. Go Let It Out
15. Songbird
16. Morning Glory
17. Champagne Supernova
18. Don’t Look Back In Anger

Diszkográfia:
Definitely Maybe (1994)
(What’s the Story) Morning Glory (1995)
Be Here Now (1997)
Standing on the Shoulder of Giants (2000)
Familiar to Millions (2000)
Heathen Chemistry (2002)
Don`t Believe The Truth (2005)
Stop The Clocks (2006) – válogatás
Dig Out Your Soul (2008)
Time Flies… 1994–2009 (2010) – válogatás