FőképRégóta nem titok előttem, hogy Jim Jarmusch művészi hitvallása a minimalizmus vezérelveiben gyökerezik. Ám Quentin Tarantino Ponyvaregény-ének és Christopher Nolan Mementó-jának posztmodern időjátéka, a Mátrix és Peter Jackson „Gyűrűk ura”-trilógiájának CGI-forradalma után a Kávé és cigaretta puritán eszköztelensége enyhén szólva is mellbevágó.
Még Woody Allen szintén fekete-fehérben filmezett Sztárral szemben-je sem készíthet fel a hollywoodi akcióval dúsított borzongatás efféle kategorikus tagadására, abban a filmben ugyanis legalább a cselekmény és a jellemábrázolás megmaradt.

A Kávé és cigaretta ezzel szemben több rövid kisfilmből áll, melyek Raymond Carver minimalista novelláihoz hasonlóan nem történetek, csupán sehonnan sehová nem vezető élethelyzetek, melyeknek történései alapvetően nélkülözik az átfogó ok-okozatiságot.

A látszatra különálló epizódokat ugyanakkor mintegy zenei vezérmotívumokként kapcsolják egymáshoz a visszatérő elemek - a sakk-kockás asztal, az asztal lapjával párhuzamos, felső állású kép a csészékről, a kávézáskor igencsak rendkívülinek ható koccintás, és még több más ismétlődő figura.
Ugyanígy fel-felbukkannak bizonyos tematikus elemek is, mint Nikola Tesla elmélete a földgömbről, mint az akusztikus rezonancia vezetőjéről, vagy az unokatestvérség, vagy a jószerével tökéletes külső ám ellentétes belső identitás kérdései.

Ami azonban mindennél előbbre való, az a (nem mellékesen, ragyogóan felvett és megvágott) színészi játék.
Ez újfent a Jarmusch és Woody Allen közötti rokonságot húzza alá, hiszen a magukra valamit adó színészek közül ki ne vállalna akárcsak egy nyúlfarknyi szerepet e két - stílusát, felfogását tekintve inkább európai avantgárd, mintsem amerikai tradicionalista - rendező valamelyik filmjében.

A minimalista kereteken belül posztmodern játszadozás folyik. Cate Blanchett kettős szerepben játssza el a sikeres filmsztár és a celebritás csöppet sem vagyonos unokatestvérének találkozását. Mintha Cameron Diaz és a fiatal Kate Bush jelenne meg egyszerre a vásznon - Blanchett képes teljesen feladni saját egyéniségét, és százszázalékosan azonosulni a két eltérő szereppel.

Jarmusch-rajongóknak Tom Waits feltűnése nem meglepetés, ám Iggy Poppal közös jelenete, melyben látszatra önmagukat adják, ugyancsak nem mentes a posztmodern trükköktől, és szándékosan elmossa a határokat valóság és kitaláció között. Akárcsak a kissé hibbantnak tetsző, alternatív Bill Murrayt alakító Bill Murray találkozása a Wu-Tang Clan-ból ismert, fiktív-valós RZAval és GZAval.

Ugyanakkor a Roberto Benignit és Steve Buscemitt úgyszintén magába foglaló parádés szereposztásba bekerültek teljességgel képzetlen - legalábbis nem jegyzett - színészek is.
A gyönyörű Renée French, aki nem azonos a képregényeiről híres (Rainy Dohany álnéven pedig gyermekkönyveket író-illusztráló) alkotóval, a „Renee” című jelenetben semmivel sem marad el a hivatásosok mögött.
A zenészként nevet szerzett E. J. Rodriguez pedig mindössze második filmszerepét kapta meg a Kávé és cigaretta szóban forgó jelenetében, s mondanom sem kell, remekül formálja meg a szépségtől rabul ejtett pincért.

Fontos, hogy néha rádöbbentsenek, mily mértékben technicizálódott mára az amerikai film, Jarmuschnál hatásosabban pedig senki, még Woody Allen sem képes erre. A Kávé és cigaretta: hitvallás a művészi érték, az önmagában is érvényesülni képes alkotó képzelet ereje mellett, és mint ilyen, a filmművészet egyik valóban nagy horderejű, időtlen darabja.

A DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: angol (DD 5.1, DD 2.0), magyar (DD 2.0)
Felirat: angol, magyar
Kép: 1,85:1 (16:9)

Extrák:
A film előzetese
Werkfilm (Így készült…)
Interjúk

Jim Jarmusch nagyjátékfilmjei:Permanens vakáció (1980)
Florida, a Paradicsom (1984)
Törvénytől sújtva (1986)
Mystery Train (1989)
Éjszaka a földön (1991)
Halott ember (1995)
Szellemkutya (1999)
Kávé és cigaretta (2003)
Hervadó virágok (2005)