FőképDőreség lenne az élővilág megismerését befejezettnek nyilvánítani a növények, a madarak és az emlősök kitárgyalása után.
Elvégre az alapos pletykálkodás, no meg a három, átfogó koncepciót követő kötet (Az élet erőpróbái, Az élő bolygó, Élet a Földön) után még mindig számos élőhely, illetve állattörzs tolong tudásunk képzeletbeli kapuja előtt, bejutásra, és a nekik kijáró negyedórás rivaldafényre várva.

Az ajtónálló szeszélyének következtében ezúttal a gerinctelenek mutatkoznak be az arra kíváncsiaknak, és egyáltalán nem meglepő módon, senkit sem untatnak. Sőt, éppen ellenkezőleg, számtalan, csak rájuk jellemző „mutatvánnyal”, érdekességgel ejtenek bámulatba.
Ezek közül párat muszáj felsorolnom: a legnagyobbra nőtt földigiliszta nyugalmi állapotban egy méteres hosszal büszkélkedik, kinyújtva ennek akár dupláját is eléri, viszont testfelépítése nem alkalmas tartósan ilyen igénybevételre, ezért ha az élőhelyén találkozunk a faj egy példányával, akkor csak nézzük, ne piszkáljuk.
Bár ehhez egyenesen Ausztráliába kell utaznunk, ahol kizárólag egy harminc négyzetkilométeres területen fordulnak elő.

A skorpióknak hat pár egyszerű szeme van elől, valamint egy nagyobb pár hátul, vagyis előre és hátra is látnak. Bár szemeik rendkívül egyszerűek (gyakorlatilag csak a fény változását érzik), minden mozgást észrevesznek, ami nagymértékben elősegíti a kisméretű ragadozók zsákmányszerzését.
Azonban szemeik érzékenyek az erős napfényre (a sivatagban ez gyakori ugye), ezért, ha úgy hozza a szükség, képesek saját fejlesztésű napszemüveget használni.
„A szem valamennyi eleme festékszemcséket tartalmaz, amelyek erős fényben a szem felszíne felé mozognak, és ott ellenzőt képeznek. Amikor a fény ereje csökken, a festék visszatér a sejtek alsó részébe.”
Zseniális megoldás. Mindehhez vegyük hozzá, hogy az ibolyántúli fényt is érzékelik, sőt mi több, testük csodálatosan felragyog, ha ilyen megvilágításba kerül.

Vagy ott van a Mastophora (lasszóspók), a pók, amelyik takarékoskodik selymével. Nem készít hatalmas hálót, sőt, egyáltalán nincs hálója, ellenben fonalából lasszót készít, és ezzel kapja el áldozatait.
A cowboykellék azonban rövid szavatosságú, ezért negyedóra elteltével, ha ez alatt nem járt sikerrel, akkor megeszi (elvégre a selyem értékes fehérje), és másikat készít.
Ráadásul olyan feromont ereget közben, ami vonz egyes lepkefajokat, így még kevesebb múlik a véletlenen. De még ez sem minden, hiszen a pók képes változtatni a napszaknak megfelelően a kibocsátott feromont, így mindig az éppen levegőben tartózkodó lepkefaj egyedeit csalogatja személyes vágóhídjára.

Most látom, teljesen elragadott a hév, ám ennek egyes egyedül David Attenborough (született 1926. május 8.) az oka, mivel könyvében, akárcsak tévésorozatában ismét sikerült olyan színvonalas ismeretterjesztést produkálnia, hogy az elhangzottak rögzültek a fejemben. Ami pedig elfelejtődik, azt tudom, hol keressem ebben az egész oldalas fényképekkel bőven ellátott albumban.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Az emlősök élete
Élet egyenes adásban
A gerinctelenek élete
Élet hidegvérrel