FőképEgy verőfényes svéd reggelen a Dalok Ihletője felkelt, és azt mondta:
- Ne bénázzatok itt nekem!
Mire az együttes tagjai megrökönyödve felelték:
- De hát keressük az utunkat!
Erre a Dalok Ihletője azt felelte:
- Térjetek vissza a gyökereitekhez és lesznek új dalaitok!
- De hát most is a rajongóinkkal vagyunk!
- A zeneire gondoltam, idióták!
És megszületett a Warrior.

Nem mintha az Unleashed annyira eltávolodott volna az eredeti koncepciótól, de azt a két lépést, amit oldalirányba esetleg tett, mind korrigálta ezzel a lemezzel.
A Victory remek album, és nekem talán még jobban is tetszene, ha össze kellene hasonlítanom a kettőt; így nem valamiféle hibajavítás, hanem inkább amolyan „Mi is valójában a célunk?” belövése történt a Warrior-on.

Az előző lemezt ott hagytuk abba, hogy küzdelem nélkül nem adjuk fel a zord világgal való harcot. Kiábrándultak, de lelkesek vagyunk, hiszen a becsületünkért küzdünk.
A Warrior ezzel szemben azt állítja, hogy mára már értelmetlen becsületről beszélni. Persze egy kis kiutat meghagy nekünk, de csak a lemez végén, és ott még nem tartunk.

Az alaphozzáállás a Warrior esetében a világ silánysága felett érzett düh. Nyilván ezzel azt is kijelentjük, hogy a halálmetál egyik alaphelyzetéről van szó, ami természetes, hiszen egy újradefiniáló lemezről van szó.
Az „újra” helyett az „ismét” sokkal találóbb lenne a szóösszetételben, mert nem születik valami a semmiből, hanem ismét létrejön valami egy már létező Unleashed-es alapról.

Azonban azzal, hogy egyazon mondatba bele lehet írni a világutálat és a halálmetál szavakat az együttes kapcsán, még semmi újat, különlegeset, vagy csodálatra méltót nem állítottunk az Unleashed-ről.
Nem ezért meghatározóak, hanem azért, mert egy szóval jellemezhető az összes lemezük; ez pedig a kérlelhetetlenség.
Nem lassítanak senki kedvéért, legyen az öregedő rajongó, avagy új divatirányzat. Fütyülhető dallamra a gyerekeknek van szükségük, a felnőttek tanuljanak meg szájjal gitározni. A villamoson. Észrevétlenül.

A „Ragnarök” című számban például az ének dallamtalansága feszültségteremtő eszköz. Úgy énekelné az ember, de csak egy ordítás a refrénben, hogy „Ragnarök”. Persze mi fejezné ki jobban az istenek alkonyát, mint a dallam eltűnése?
Ráadásul, ez az a bizonyos kiút a világ silányságából, amit hagytak nekünk. De mire idáig elérünk, már ez is megteszi.
A „Warmachine” után - „legyetek harci gépek, harci gépek” -, a „Hellfire”-ból megtudhatjuk, hogy még a pokol tüze is jobb, mint a keresztény mennyország.

Szerencsére gondoskodtak harci indulóról is a pokol felé menet, ez lenne a „Death Metal Victory”. Na ez az a szám, amit kötelező elüvöltetni a közönséggel. A refrén annyit tesz: „Harcosaim, kiáltsátok nekem, death metal győzelem!” (Már a gondolatra is berekedek). Persze mindezt csak azért, hogy két számmal később vérre menő politizálást hallhassunk, amit most ki is hagynék, lévén mára már nem is annyira aktuális.

Aztán jön a „Ragnarök” és a „Your Pain, My Gain”, egy igazi pszicho- és szociopata ars poetica. És ha már hitvallásról és definiálásról van szó, a „The End” egy apokaliptikus látomás, ami abszolút a műfajnak megfelelően vet véget a CD-hallgatásnak és az ajánlómnak egyaránt.

Az együttes tagjai:
Fredrik Lindgren - szólógitár
Johnny - ének és basszusgitár
Tomas - ritmusgitár
Anders - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Warmachine
2. In Hellfire
3. Mediawhore
4. Down Under Ground
5. My Life for You
6. Death Metal Victory
7. Hero of the Land
8. Löngt Nid
9. Born Deranged
10. I Have Retuned
11. Ragnarök
12. Your Pain My Gain
13. The End

Diszkográfia:
Where No Life Dwells (1991)
Shadows In The Deep (1992)
Across the Open Sea (1993)
Victory (1995)
Warrior (1997)
Hell’s Unleashed (2002)
Sworn Allegiance (2004)
Midvinterblot (2006)