FőképVégre ezt is megértük: olyan filmet is vehetünk egy hamburger áráért, ami se nem B mozi, se nem bugyutaság, hanem vizuális koktél, amiben Mike Figgis (Az ártatlanság elvesztése; Las Vegas, végállomás; Higgy neki, hisz zsaru; Maffiózók; Mr. Jones) rendező megpróbálja összeházasítani a szerzői és a hollywoodi filmet. Nem igazán ért célba, de a Viharos hétfő mindennek ellenére élvezetes darab.

Mindazoknak, akik most látják első ízben, a legnagyobb meglepetést minden bizonnyal Sean Bean (Férfias játékok, Ronin, A Gyűrűk Ura) okozza majd Brendan szerepében. Itt ugyanis, évekkel a világhír előtt még teljesen ismeretlen kezdőként mozog a vásznon, elsőre jóképűségét és arányos alakját veszi észre az ember. Az biztos, hogy vonzza a tekintetet, és érezni azt a láthatatlan szálat, ami összeköti Kate-tel (Melanie Griffith).

A maradék három főszereplő ugyan ekkor még nem számított akkora sztárnak, mint pár évvel később, de azért már nem voltak ismeretlenek a nézők számára. Sting meg ugye zenészként is szép karriert tudhatott magáénak.

Ám ha jobban belegondolok, a film „tartóssága” csak másodsorban az ő érdemük, de nem is az operatőr emeli egyéni megoldásaival az alkotás fényét (mivel ilyenekről szó sincs), hanem a rendező szemlátomást előre eltervezet és megvalósított látomása.

A mozi ugyanis egyértelműen Mike Figgis szüleménye, besorolásilag olyan romantikus thriller (hogy a film reklámszövegét idézzem), ami a forgatókönyvtől kezdve a filmzenéig magán viseli a kézjegyét.
Márpedig ahhoz mindenképpen tehetség szükségeltetik, hogy az egyébként egyszerű és sablonos alaptörténet (piszkos módszereket alkalmazó amerikai befektető, és a megfelelő kapcsolatokkal rendelkező angol bártulajdonos üzletelése) izgalmas mozgóképhalmazzá váljon.

Ezt a célt Figgis párhuzamos történetmeséléssel éri el, vagyis azt a módszert követi, amely annyira elterjedt napjaink fantasy regényeiben. Látszólag összefüggéstelen jeleneteket látunk, már-már klipszerű tempóban egymás mögé helyezve, ráadásul gyakran nem is látjuk magát a történést, csak ráutaló képeket mutatnak nekünk.
Aztán valamilyen rejtélyes módon mégis minden a helyére kerül. A történet egyre kerekebbé válik, miközben a feszültség ettől függetlenül megmarad.

Ráadásul a rövidebb-hosszabb vágások sajátos hangulatot árasztanak, nem csak a ködös Anglia sejlik ki belőle (ahogy elképzeljük), hanem a történet okozta feszültség, valamint Bean és Griffith kapcsolatának szenvedélyessége, ami nem az erotikában jelentkezik (bár azokat a melleket érdemes látni), hanem a szerelem mindenfelettiségében – ám ez is csak másodlagos az egészhez képest.

Nem ragozom tovább, Figgis tud valamit, hiszen az ismerős megoldások nála nem ismétlésként hatnak, hanem úgy hatnak, mintha most látnánk első ízben azokat. Későbbi filmjeit illetően már vannak fenntartásaim, de a Viharos hétfő mindenképpen különleges darab.

A DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (DD mono), angol (DD 2.0)
Kép: 1,85:1 (16:9)
Felirat: magyar

Extrák:
Filmográfiák (rendező, Sting)
A film reklámja
4 db filmelőzetes