FőképA XXI. századba lépve hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a zenének rituális, transzcendentális és búfeledtető funkciói mellett létezik egy másik szerepe is.
Mégpedig a játékos szórakoztatásé, amely a techno, diszkó, rock and roll, és egyéb hasonló műfajokkal szemben nem egyszer a klasszikus muzsika befogadásához mérhető szellemi erőfeszítést igényel, még ha a harmóniák és dallamok pajkos kergetőzésébe belefeledkezve észre sem vesszük ezt.
Christophe Monniot, valamint francia és magyar zenésztársai erről az oldaláról igyekeznek megközelíteni és feltörni a dzsessz többnyire parlagon hagyott területeit.

Muzsikájuk a kísérletező kortárs műfajok művelői, mindenekelőtt John Zorn klasszikus és „komolytalan” motívumokat a legváratlanabb módokon szembeállító, váltogató zenéjének izgalmas pillanatait idézi (érthető módon, noise core elemek nélkül), miközben egészen egyedi marad.

A lemez elkészítésében közreműködő előadók mindegyike tökéletes technikával uralja a hangszerét. A feszes, hibátlan kivitelezés persze elvárható bármely jól képzett dzsessz-zenésztől, ám ha valaki manapság sikert óhajt elérni, nem elegendő egyszerűen tökéletességre törekednie, valami újat, szokatlant kell nyújtania.
Igaz, a szokatlan lehet szokatlanul parádés szólók kavalkádja, szokatlanul ihletett előadás, mellbevágóan kemény vagy elvont zene, és még sokáig sorolhatnám a lehetőségeket.
Monniot csapatának rendkívülisége szerintem mindenesetre felszabadultságukban keresendő.

A francia-magyar formáció tagjai nem elégszenek meg azzal, hogy a hagyományos, két világháború közötti, utáni szalondzsessz mellett a progresszív rockzene, az avantgárd kamaradarabok és pillanatokra a folk veszélyesebb területeire kalandozzanak, időnként egyszerűen sutba vágják a tonalitást és a free jazz szabadosságával határos ámokfutásba kezdenek.
A legmeghökkentőbb pillanatokkal mégis a „Muskrat Ramble” tudatos, ámde - vagy tán épp ezért - megbocsátható ikonokláziája szolgálhat, amelyben Monniot a tradicionális New Orleans-i dalt mintegy dekonstruálja, és ezzel belép a hamisítatlanul posztmodern dzsessz-muzsikusok nem túlzottan népes táborába.

Aki egy kevés humorral, elevenséggel beoltott dzsesszre vágyik, nem kell sokat keresgélnie. A Monio Mania 2 (vajon ez most a csapat neve is?) minden ilyen irányú igényét ki fogja elégíteni, s mindezt szemtelen könnyedséggel teszi.

Közreműködők:
Christphe Monniot - szaxofon, elektronikus effektek
Spányi Emil - billentyűs hangszerek
Denis Charolles - dob, ütőhangszerek, elektronikus effektek
Marc Ducret - elektromos és akusztikus gitár
Bujtor Balázs - hegedű
Cécile Daroux - fuvola
Sylvaine Hélary - fuvola

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Drame en baisse 3
2. Attila
3. Aurore a Vitry
4. Lettre a Marie W
5. Totem dub
6. Muskrat Ramble
7. Le sommeil de l’ange
8. Rhétorique pour un barbare
9. Attirdelle
10. Le taureau ailé est aussi un oiseau rare

Christophe Monniot diszkográfia:
La Campagnie des Musique a Ouir (1999)
Princee fragile, Monio Mania (2001)
Ouirons nous, La Campagnie des Musique a Ouir (2003)
Rendez-vous, La Campagnie des Musique a Ouir (2004)
La manivelle magyare, La Campagnie des Musique a Ouir (2005)
Ozone SM (2006)
Monio Mania 2 (2006)