FőképÉrdekes egy találmány a Nox. Alapvetően egy kitalált dolog, nem egy hagyományos zenekar. Egy produkció, amit számos ember épített fel. S amivé mára lettek, olyan lényegében még nem volt Magyarországon.
Persze, amikor első albumuk, az Örökség megjelent, már régen megérett a zenei piac egy, a magyar népzenét poppal keverő honi csapatra. De valahogy a Nox képes volt több lenni már akkor is, mint egy külföldi sikerötlet magyar leképezése.
Újabb és újabb anyagaikkal egyre sikeresebbek lettek, s mindig kitaláltak valami pluszt.

Nem kétséges, hogy eddigi pályájuk csúcsa az Örömvölgy, de nem csak a körítés miatt (amiről később). A zeneanyag maga is a legkiforrottabb formában mutatja a Nox-ot. Több benne a népzenei elem, mint az előző albumon (Ragyogás), aminek csak örülni tudok.
S nem csak több, még jobban összeforr a popzenével. Sőt, néha még érdekességeket is rejt – pl. meglepve tapasztaltam „A vándor dalá”-ban, hogy egy azt hiszem, dél-dunántúli, alapvetően vidám motívumot, amit táncházakból ismerek jól, milyen remekül át tudtak ültetni e szerzemény szomorkásabb atmoszférájába.

Azért azt se gondolja senki, hogy csak mert Noxot hallgat, már képben lesz a magyar népzenét illetően!
Ez egy szórakoztató ipari termék, a maga, helyenként bájos, de mindenképpen előre alaposan kimunkált jellemzőivel. Nem több ennél – ennek viszont valóban kiemelkedő.

Pláne, ha élő show műsoraikat is idevesszük, amiket akár Michael Flatley fellépéseihez is hasonlíthatunk. Flatley-nél sem tiszta ír népzenét és néptáncot kap az ember, hanem ennek modern, show-vá alakított változatát.
Nem beszélve arról, hogy a folk, az ethno mellett manapság a fantasy is újra nagy divat, amit szintén kihasznál a Nox: elég csak megnézni a „Szeretem”-re készült klipet.

Visszatérve az albumra, az Örömvölgy csaknem bármely dalából lehetne slágert csinálni.
Az, hogy épp a „Szeretem”-re lett az első klip, jó választás volt, hiszen egy pörgős, pozitív kicsengésű számról van szó, de nem hiszem, hogy így az ötödik kiadvány táján ne lenne még annyi a Noxban, hogy további jó pár nótájuk fel ne kerüljön a slágerlistákra.
És annak ellenére, hogy jó magam jobbára nem szeretem a popzenét, a Noxot el tudom hallgatni. Százszor inkább ezt, mint csaknem bármit, amivel együtt szerepel a különféle sikerlistákon…

Az Örömvölgy azonban több is, mint egy lemez. Nagy Tamás ezt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón:
„Örömvölgy egy életérzés, amelynek több összetevője van. Kapcsolódik hozzá az új hangzású, 14 dalból álló zenei anyag, amely mától a boltokban van. Hozzátartozik az a színpadi produkció, ahol kibővült tánckarral és új stábbal (díszlet- és jelmeztervezővel) dolgozunk, melynek eredményeképpen csodás új jelmezek, látványos díszlet született. Örömvölgy olyan atmoszférát teremt, hogy akik közel állnak vagy szeretik a Nox-ot, akár kicsik, akár nagyok, garantált katarzist fognak érezni, mivel mindenben felülmúltuk a Ragyogást, mint produkciót.

És azt olvasom a zenekar honlapján, hogy tavasszal végig szándékoznak járni az ország várait, „várunk a várunkban” szlogennel, egész napos programot adva kicsinek-nagynak. Méghozzá tartalmas, érdekes és értékes programot. És ez már olyasmi, ami több, mint profi szintű marketing és zenegyártás. Ez bizony tiszteletet és sikert érdemlő vállalkozás.

Még akkor is, ha ettől függetlenül továbbra is zavar, hogy a Nox a tervező asztal és brainstormingok terméke, és hogy a zenéből, minden népzenei eleme ellenére is, számomra többnyire hiányzik a lélek, az igazi élet, az igazi tartalom. De amikor ennél többre vágyom, bőven van hova fordulnom, és ez nekem elég.

Az együttes tagjai:
Péter Szabó Szilvia - ének
Nagy Tamás - ének

Harmath Szabolcs - zeneszerző
Valla Attila - szövegíró

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Szállhatsz a dallal
2. A túlsó part
3. Szeretem
4. Nem lesz több tánc
5. Anitszirk
6. Titok
7. A vándor dala
8. Örömvölgy
9. Egy minden
10. Embermadár
11. Parancs
12. Álomkép
13. Kolduskirályság
14. Mámor

Diszkográfia:
Örökség (2003)
Bűvölet (2004)
Karácsony (2005)
Ragyogás (2005)
Örömvölgy (2006)
Időntúl (2008)

Kapcsolódó írások:Interjú Nagy Tamással, a Nox együttes táncos frontemberével
Interjú: Péter Szabó Szilvi (Nox) - 2008. augusztus 27.