FőképŐszintén megmondom, ilyen jellegű összefoglaló művet még nem volt szerencsém Egyiptomról olvasni. Talán nem csoda, hisz meglehetősen embert próbáló feladat több mint hatezer év történelmét, gazdaságát, vallását, kulturális eredményeit összegezni olyan terjedelemben, hogy az ne rettentse el az olvasót.
Barbara Watterson úgy hiszem, sikeresen megbirkózott ezzel a feladattal, és sikerült olyan könyvet megalkotnia, amely megfelel a fenti kritériumnak.

Az olvasó számára persze meglehet mindennek az a hátulütője, hogy egy borzasztóan tömör, a végleteikig lényegre törő, kétszáz oldalas „információ-kapszulát” kap, amely „elfogyasztás” után még napokig egyre csak oldódni fog benne.
Én jelenleg is a – számomra – „egyiptomi fehér foltok” felszámolásával foglalkozom a könyv elolvasása után. Próbálom helyére pakolni, „kicsomagolni”, megemészteni az olvasottakat; kiegészíteni a meglévő tudásomat és feldolgozni az eddig nem, vagy alig ismert tényeket.

Barbara Watterson a történelmi korok, illetve meghatározó változások mentén tagolja Egyiptom történetét.
Minden egyes részben képet kapunk az adott időszak történelméről, kormányzatáról, gazdaságáról, a vallásról, a mindennapi életről és a kulturális eredményeiről. Mindig csak a leglényegesebb, legfontosabb részletek kerülnek ismertetésre, amelyek ismerete feltétlen fontos, hogy tisztában legyünk az adott korszak Egyiptomával.

Talán így első hallásra úgy érezhetjük, a szerző bizonyos mértékben „végigszáguld” az egyiptomi történelmen, azonban ez a legkevésbé sincs így.
Az Egyiptomiak optimális arra, hogy elolvasása után ráfókuszálhassunk egy-egy korszakra, történésre és a felmerült igényeiknek megfelelő, jóval szűkebb időintervallumot, témakört feldolgozó művet keressünk.

Nem akarom áltatni a leendő olvasókat, nem könnyű olvasmány Watterson könyve. Meglehetősen igénybe veszi az agytekervényeket, néha már azt mondanám fárasztó volt az olvasása számomra.
Különösen a Ptolemaios-dinasztia keresztbe-kasul házasodása és trónöröklése lehet első olvasatra vagy érthetetlen, vagy követhetetlen; de ez a „ki kinek a kicsodája” végül is három-négy próbálkozás után már számomra is világossá vált.

A fenti „nehézségek” ellenére is azt mondom, hogy fontos, „minden pénzt megér” kategóriájú könyvvel állunk szembe, amelyet csak jó szívvel tudok ajánlani minden Egyiptom iránt érdeklődőnek.

Kapcsolódó írások: Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Heribert Illig – Franz Löhner: A Kheopsz piramis
Egyiptom: A fáraók és múmiák országa
Egyiptom – Az első civilizációk