Főkép

Dzsesszgitárosként szólójellegű albumot kiadni veszélyes üzem. A „végtermék” fogyasztója ugyanis önkéntelenül valamelyik nagy előd stílusához hasonlítja a produkciót, így bárki, aki effélére vállalkozik, számolhat vele, hogy lemeze a Joe Passes, Django Reinhardtos, Szabó Gáboros, vagy Pat Methenys (a sort természetesen folytathatnám még, de úgy érzem, felesleges) jelzőt kapja majd. Babos Gyula tanítványainak ismeretében ráadásul eleve határozott prekoncepciókkal vágunk bele a legújabb művek hallgatásába, és leginkább azt tekintenénk meglepőnek, ha a Babos Project Special hangzása, dallamvilága nem az utolsóként említett Metheny elektronikus-gitárszintetizátoros korszakáéra emlékeztetne.

És mégsem. Vagyis részben valóban felfedezhetni bizonyos áthallásokat a két remek gitáros munkái között, ám Babos - és újsütetű közép-európai-kortárs-zenekarának - produkciója olyannyira eredeti, hogy végső soron nem összevethető sem Methenyével, sem más dzsessz-muzsikuséval. A hagyományos dzsessz elemeit ugyanis a cigányzenével vegyíti a modern magyar dzsesszgitározás (öreg)atyja, de a keverék nem „egyszerű” világzenét eredményez, hanem Al Di Meola latinos-rockos-kortárszenés, a folytonosan emlegetett Pat Metheny dél-amerikaias, kísérletezgető, avagy George Benson és Herbie Hanckock soul-funk beütésű fúziós zenéjéhez hasonló revelációt.

A ritmusszekció egyszerűen káprázatos. Hárs Viktor bőgője hol Jaco Pastorius szellős jazzbass-játékát idézi, hol a sok más mellett Steve Vai kísérőjeként nevet szerzett Billy Sheehan feszes, rockos, szédítő és szinte követhetetlen ujjpergetéseit, de leginkább e két stílus közötti roppant térben mozog. A felettébb fiatalnak tetsző Balogh László dinamikus, invenciózus játékából ugyanakkor sokat meríthetnének a magukat érdemtelenül nagyra értékelő magyar alternatív és art rock-dobosok. Ez utóbbiak sajnos lényegében pályatársuk kisujjáig sem érnek fel, sem technika, sem muzikalitás tekintetében.

A név, mint tudjuk, kötelez, s Szakcsi Lakatos Róbert nem hazudtolja meg magát. A „nagy nevű” ifjú zongorista minden tekintetben méltó társa a projekt névadójának, s briliáns harmadik szólistaként színesíti az albumot.
Harmadikként, hiszen Veress Mónika füstös hangja hamisítatlan cigányos hangulatot ad hozzá az amúgy is változatos, integratív muzsikához.

Babos szerzeményei ráadásul korlátlan teret biztosítanak az egyéni ötletességnek. A leginkább a „Chaco Rom”-ban, a népzenei feldolgozásként is felfogható „Paradicsom”-ban, a meglehetősen cigányos indítású „Bolondház”-ban, valamint a gyönyörű „Kígyó Balladá”-ban könnyen azonosítható, kétségkívül improvizációra hívó roma motívumok mellett mindenekelőtt az „eastWes” hétnyolcados merengése andalítóan lenyűgöző.

Azt pedig álmaimban sem képzeltem volna, hogy valaki úgy képes az egekbe emelni a kesergős cigány himnuszt, ahogy Babos mesternek sikerül. A cigány és magyar nyelv ellenpontja mellé a gitár is csatlakozik, és hamisítatlanul komoly zenévé dagasztja az önmagában egyszerű - persze eleve csodás - dallamot.

Csodálatos, elgondolkoztató lemez, igazi művészi kiteljesedés, s talán egy káprázatos karrier betetőzésének kezdete.

Az együttes tagjai:
Babos Gyula - gitár
Szakcsi Lakatos Róbert - zongora, billentyűs hangszerek
Hárs Viktor - nagybőgő, basszusgitár
Balogh László - dob
Veress Mónika - ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Chaco rom
2. Chaco rom II.
3. Paradicsom
4. eastWes
5. Tango hungaro
6. Botoló
7. Bolondház
8. Variáció
9. Kígyó ballada (Daróczi Choli József meséje)
10. Himnusz

Diszkográfia:
Kinn és benn (1989)
Blue Victory (1996)
Egyszer volt… (1998)
75 perc (2004)
Variáció (2006)