Főkép

Teljesen jogos a kérdés, miért csak hét évvel a koncert (CD) után jelenik meg a DVD verzió? Egyáltalán van létjogosultsága egy ilyen kiadványnak? Hiszen időközben volt némi mozgolódás a zenekaron belül, tagcserék és kiadóváltás borzolta a rajongók kedélyét. Azt se feledjük, Jon Schaffer (zenekarvezető és főkomponista) elhatárolta magát ettől a kiadványtól, pénzszagúnak és kivitelezési szempontból kezdetlegesnek ítélve azt. Ígérete szerint a következő világkörüli turnéra majd 16 kamerával mennek.

Hát nem is tudom. Egyrészt ugye sokadmagammal annak idején jegyet váltottam a Pecsába meghirdetett koncertre, ami aztán nemes egyszerűséggel elmaradt. Nem sokkal később Matthew Barlow (énekes) távozott a csapatból, és utódjának hangját csak hetekig tartó barátkozás után szoktam meg annyira, hogy bosszankodás helyett élvezetet találjak a The Glorious Burden albumban. Szóval, aki Barlow koncertszereplésére kíváncsi, annak nincs más lehetősége, mint beszerezni ezt a DVD-t.

De az is vitathatatlan (legalábbis számomra), hogy eddigi pályafutása alatt az Iced Earth a Dark Saga és a Something Wicked this Way comes körüli időszakban volt zeneileg a legjobb. Ezt látszanak alátámasztani az évek óta várt soron következő albumról ritkásan csörgedező híresztelések, melyek szerint az gyakorlatilag SWTWC-2 lesz: epikus, dinamikus, még melodikusabb és keményebb. Igen, ez a felsorolás teljesen illik a szürkeborítójú, egyiptomi motívumot idéző albumra. Azt se feledjük ugyebár, hogy az athéni koncertre főként ezekből válogattak számokat (huszonnyolcból tizenhat ezen a kettőn szerepel, a maradék tucat pedig az előző háromról való).

Oké, elismerem, a három kamera kevés a nagyszámú vágáshoz szokott videóklipnézőknek, ám ha figyelembe veszem a terem és a színpad méretét, akkor ennél többet csak előre megtervezett operatőri munkával, vagy több kamerával lehetett volna elérni. Na de ki vágyik ennyire zaklatott videóklipre? Én biztosan nem (meg aztán ugye élő koncerteken is csak pogózás közben ugrál a kép), mert így van idő nézni, mit bűvészkednek a tagok zeneszerszámaikon.

Szóval nem forradalmi a képi világ, ellenben tökéletesen visszaadja azt a hangulatot, ami az általam ezer főnél valamivel több férőhelyesre saccolt, és RAJONGÓKKAL teljesen megtelt Rodon klubban uralkodott (két, egymás utáni alkalom felvételeiből rakták össze a DVD-t, bár az időeltérés főként a dobos fejdíszén érzékelhető).

Az esték különben sem a látványról szólnak (pár fazon muzsikál a színpadon és kész), hacsak nem tekintem annak a tagok méretes hajzatát (van, akinek szó szerint derékig ér, és felettébb imponáló, ahogy fejkörzés alatt repked). Ezt leszámítva szó sincs rohangálásról, ugrálásról, itt kérem elmélyült zenélés folyik, mivel a kellőképpen komplex dalok megkövetelik a figyelmet, ezért leginkább az egyhelyben ácsorgás, vagy a lassú séta jellemző (Dream Theaterhez hasonlóan).

Az egyetlen, amit a kamerával mozgó emberkénél módfelett nehezményezek, az a dobos kizárólag deréktól felfelé történő megörökítése. Itt vannak ezek a dobtémák, és csak a felét látjuk – nagyon kár érte. A hangzásra viszont egy rossz szavam sem lehet: úgy szól, ahogy kell (mondjuk ez már a CD kiadásnál kiderült), gitárok, ének, ritmus, mindent tisztán hallani. Még két látványosság érdemel figyelmet: egyrészt a basszer kivarrt felsőteste, másrészt pedig az énekes cseppet sem amerikai feje, ami viking ősökre utal.

A koncert pedig maga az álom minden IE fanatikus számára. Minden más halandó kellő élelmet és italt vegyen magához, mivel a majd három órás(!) koncert olyan tömény metálorgia, amit csak úgy „natúr” nehéz végigülni.

Best of programról beszélhetünk, ami eleve garantálja a minőséget és az előadott számok színvonalát. Azért egy „Dark Saga”, „Melancholy”, vagy „Watching Over Me” (ez akusztikus gitárral megtámogatva) még ebből a erős mezőnyből is kiemelkedik (a sebességmániákusoknál ez talán a „Violate”). Az abszolút csúcspont azonban egyértelműen a záró trilógia. A „Prophecy” / „Birth of the Wicked” / „The Coming Curse” nem véletlenül került a stúdióalbum végére, hiszen a dallamokkal kevert, erőtől duzzadó kompozíciók hangulatának összetettségét nem lehet (legalábbis nekik még nem sikerült) felülmúlni.
És még a szöveg is összefüggő történetet mesél el.

Minden fanyalgás, és a puritán képi megvalósítás ellenére hiánypótló DVD-vel van dolgunk, amit egyetlen IE rajongó sem kerülhet meg, hiszen nem csak múltidéző darab, hanem, ha hihetünk az előrejelzéseknek, a jövőt is előrevetíti.

A DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: 5.1 DTS, 2.0 sztereó
Kép: NTSC 4:3

Az együttes tagjai:
Jon Schaffer - ritmusgitár
Matthew Barlow - ének
Larry Tarnowski - szólógitár
James MacDonough – basszusgitár

Vendégzenészek:
Brent Smedley - dob
Rick Risberg – billentyű

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Intro
2. Burning Times
3. Vengeance is Mine
4. Dark Saga
5. Last Laugh
6. Cast in Stone
7. Last December
8. Pure Evil
9. Desert Rain
10 .Dante`s Inferno
11. The Hunter
12. Melancholy (Holy Martyr)
13. Angels Holocaust
14. Stormrider
15. The Path I Choose
16. Watching Over Me
17. Diary
18. Blessed Are You
19. When the Night Falls
20. My Own Savior
21. Travel in Stygian
22. Violate
23. Stand Alone
24. Brainwashed
25. Disciples of the Lie
26. I Died For You
27. Prophecy
28. Birth of the Wicked
29. The Coming Curse
30. Epilog

Extrák:
Iced Earth Backstage
Jon Schaffer in Athens

Diszkográfia:
Iced Earth (1990)
The Night of the Stormrider (1991)
Burnt Offerings(1995)
The Dark Saga (1996)
Days of Purgatory (1997) válogatás
Something Wicked this Way comes (1998)
Alive in Athens (1999) koncert
Horror Show (2001)
Dark Genesis (2002) gyűjteményes doboz
The Glorious Burden (2004)
The Blessed and the Damned (2004) válogatás
Gettysburg (1863) (2005) DVD
Alive in Athens (2006) DVD
Framing Armageddon: Something Wicked Part 1 (2007)
The Crucible of Man: Something Wicked Part 2(2008)