Karen Armstrong: A mítoszok rövid története

Látatlanban bizalmat szavaztam a könyvnek, hiszen Karen Armstrong (született 1944. november 14.) már megmutatta mire képes, mégpedig Az iszlám rövid története című művében. Azért némi értetlenkedés motoszkált bennem, elvégre a cím és a soványka terjedelem valami szokatlant sejtetett.

És valóban, nyoma sincs bármiféle összehasonlító leírásnak az öt világvallásra kihegyezve, helyette az utóbbi huszonkétezer(!) év mítoszfejlődését követhetjük végig, zavarba ejtően tömör, kerek, és szellemes érveléssel. A gondolatok, illetve az ezeket kifejtő mondatok csillogása pedig olyan elmére utal, amely képes egyénien látni a dolgokat, sőt mi több, ezt másoknak is képes átadni.

Számtalan, a könyvből vett példával tudom alátámasztani állításomat, de nem lenne illő hosszasan citálni a legszebb mondatokat, így kénytelen kelletlen csak két részletre szorítkozom.
„Lehetséges, hogy anyagi tekintetben fejlettebbek vagyunk, de szellemileg mit sem haladtunk előre a tengelykorszakhoz képest, sőt, a mítoszok elnyomása miatt még el is korcsosultunk Változatlanul szeretnénk valahogyan kilépni a közvetlen környezetünkből, és belépni egy intenzívebb, gazdagabb létbe. Ezt a képzőművészet, a rockzene, kábítószerek, a mozi segítségével próbáljuk megtenni. És változatlanul keressük a hőseinket. Elvis Presleyből vagy Diana hercegnőből azonnal fogyasztható, mitikus hős lett, már-már vallási kultusz tárgya. Ám ebben a fajta rajongásban van valami kiegyensúlyozatlanság. A hősmítoszt nem azért találták ki, hogy legyen kit imádnunk, hanem hogy mi magunk is ráérezzünk a hősiesség szellemére. A mítosznak utánzáshoz, aktív részvételhez kell vezetnie, nem passzív szemlélődéshez. De ma már nem tudjuk, hogyan élhetnénk mitikus életünket szellemileg színvonalasan, s úgy, hogy átalakító hatással legyen ránk.”

Némi magyarázat. A tengelykorszak alatt nagyjából az i. e. 800-200 között időszakot értjük, amikor is a városi élet elterjedése átformálta a mitológiát. Az ekkor megfogalmazott gondolatok azóta is központi helyet foglalnak el az emberiség szellemi fejlődésében (ezért nevezzük tengelykorszaknak), s nem csupán a mai értelmezés szerinti vallás jött ekkor létre, hanem máig „ebből élünk”. Ekkor került előtérbe az egyéni lelkiismeret és az erkölcs, az együttérzés és az igazság (no meg a szeretet).

„…a mítosz nem öncélú történet, hanem azt mutatja meg, miként kellene viselkednünk. A neandervölgyi sírokban olykor embrionális helyzetben fektették a tetemet, mintha az újjászületésre számítanának: a következő lépést már magának az elhunytnak kellett megtennie. Ha helyesen értelmezzük a mitológiát, akkor megfelelő szellemi és lelki helyzetben vagyunk a helyes cselekvéshez akár itt, akár a túlvilágon.”

Nem mondom azt, hogy a könyv elolvasása után rohanjunk vallást keresni magunknak, de értelmes időtöltést jelent kutakodni a mítoszok között, keresve az elveszett jelentést, ami valljuk be, nagyon is hiányzik technokrata, a józan észt, a logoszt előtérbe állító civilizációnkból.

Egyetlen problémám van a könyvecskével, és ez a terjedelme. A fenti nézetek ennél jóval bővebb kifejtést érdemelnének, mert bár így is lebilincselő, azért a részletes és aprólékos tárgyalás csak növelné értékét.

Ajánlott irodalom:
James G. Frazer: Az Aranyág
Mircea Eliade művei