Főkép

Az átlag rocker számára (feltéve, hogy létezik egyáltalán ez a kategória) úgy nagyjából 1997-re telt be a pohár. Az Iron Maidenben még mindig nem Dickinson énekel, a Metallica Reload albuma minden volt, csak nem egy újabb Ride vagy Masters. A fodrászt megjárt Paradise Lost is új irányba ment, hogy a Megadethről már ne is beszéljünk. A Jugulator inkább elbátortalanító, mint dicsérendő lépés volt a Halfordot nélkülöző Judas Priesttől – de nem folytatom a sort.

A pohár beteltét mindezen túl az aktuális divatirányzatok is elősegítették, hiszen minden „mérvadó” fórumon a metal halálát bizonygatták, grunge, nu metal, depressziós, gótikus, HC, ne adj isten punk és alternatív hígítással igyekeztek kábítani a kifinomultságtól mentes, egyszerűségre vágyó zenerajongókat.

Egyszóval megérett a helyzet egy amolyan általános, térjünk vissza a gyökerekhez – amikor még nem volt ilyen ágas-bogas családfa, hanem pusztán király zenekarok voltak fantasztikus albumokkal, számokkal – megmozdulásra. A Hammerfall elsőként volt képes a múltidézést vérfrissítéssel vegyítve, a nyolcvanas évek zenéjét a kilencvenes évek hangzásával prezentálni, anélkül, hogy szimpla tribute erőlködésbe fullasztotta volna saját produkcióját. Igen, nyugodtan leírhatom, nem az eredetiségükkel arattak sikert, hanem pusztán létezésükkel, a múlt értékeinek megőrzésével (kicsit vicces ilyet olvasni egy metal együttesről nem?), no meg a jól megtanult lecke jelesre értékelhető előadásával.

Originális fémzenéjük első alkalommal az 1997-es Glory To The Brave albumon hozta lázba a műfaj európai híveit, akik bizony régen hallottak efféle, divatmentes, pusztán metal muzsikát. Ikergitárok, ahol szükséges kétlábdobbal megtámogatva, s nem utolsó sorban dallamok, könnyen énekelhető-dúdolható énektémák. Szóval minden, ami a nyolcvanas évek elején lázba hozta a Halloween, Iron Maiden vagy Accept fanatikusokat.

Ráadásul a szövegek sem világfájdalomtól átitatott depilepi költemények, hanem pozitivista üzenetek, melyek technokrata módon globalizált világunkban a középkori lovageszmény erényeit (úgy mint becsület, hűség, bátorság, stb.) közvetítik egy napjainkra elérhetetlen távolságra került fantáziaföldről. Egy biztos: kellő hangerő mellett ezek a melódiák nem csupán erővel töltik fel a hallgatót, hanem gyógyírként átmossák a megfáradt sejteket, szórakoztatva ellazítják a testet és a lelket.

A Hammerfall bemutatkozó albuma kellőképpen változatosra sikerült, hiszen a nyitó „The Dragon Lies Bleeding” gyorsasága, az „I Believe” és a „Glory to the Brave” balladisztikusabb hangvétele, az egy szem feldolgozás („Child of the Damned”) klasszikussága, a „Stone Cold” közepes tempója, no meg a többi szerzemény egy percig sem untatja a befogadót, nincs üresjárat érzés – működik a varázs, ami fejrázásra és más effélékre késztet.

Egyértelműen megismételhetetlen pillanat volt ez, amit úgy vélem, senki sem fog elfelejteni azok közül, akik átélték 1997-ben. Európában újra nyilvánvalóvá vált: a heavy metal csak szundikált, de sosem hagyott el bennünket. Dicsőség a bátraknak, akikben volt mersz ennek kimondására.

Az együttes tagjai:
Joacim Cans - énkes
Oscar Dronjak - gitár
Glenn Ljungström - gitár
Fredrik Larsson - basszusgitár
Jesper Strömblad - dob

Közreműködők:
Patrik Räfling
Stefan Elmgren
Fredrik Nordström
Niklas Isfält
Hans Björk

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Dragon Lies Bleeding
2. The Metal Age
3. HammerFall
4. I Believe
5. Child Of The Damned
6. Steel Meets Steel
7. Stone Cold
8. Unchained
9. Glory To The Brave

Diszkográfia:

Glory To The Brave (1997)
Legacy Of Kings (1999)
Renegade (2000)
Crimson Thunder (2002)
One Crimson Night (2003) koncertlemez
Chapter V: Unbent, Unbowed, Unbroken (2005)
Threshold (2006)
Steel Meets Steel: 10 Years of Glory (2007) válogatás
The Vinyl Single Collection (2008) válogatás
Masterpieces (2008) válogatás
No Sacrifice, No Victory (2009)

DVD-k:
The First Crusade (1999)
The Templar Renegade Crusades (2002)
Hearts On Fire (2002)
One Crimson Night (2003)
Rebels With A Cause - Unruly, Unrestrained, Uninhibited (2008)