FőképAz ilyen, kiadatlan felvételeket tartalmazó albumokat mindig gyanakodva veszem a kezembe. A legtöbbször még a rendszeresen megjelenő Best of albumoknál is rosszabbak: telepakolják őket érdektelen, vacak, a lemezekről kimaradt felvételekkel, amik nélkül az élet teljesen kompakt és kerek.
Kicsit szomorúan ingattam a fejem, mielőtt beraktam az első lemezt a lejátszóba. Aztán közel másfél órán keresztül ültem, és csak hallgattam kikerekedett fülekkel.

A The Black Crowes 1992 óta nagy kedvencem, amikor is megjelent The Southern Harmony and Musical Companion című albumuk.
Elképedve hallgattam akkor is, és most is. A banda ugyanis a ’70-es évek nagy korszakának és egy modern kor kivételes szintézise.
Minden megvan bennünk, ami a ’70-es évek nagy csapatait (többek közt The Rolling Stonest és The Allman Brothers Bandet) jellemezte: dögös, tekerős, zúzós nóták, telt hangzás, visító vokálos csajok, dübörgő fúvósok, slide gitár minden mennyiségben, és az egész valahogy jólesően mocskos volt.
Nem gépzene, nem steril stúdióvállalkozás, hanem lélegző, tomboló energikus és természetes zene.

Aztán a ’90-es évek elején a műfaj egyszerre látszott kihalni és újjáéledni. Az úgynevezett southern rock (amerikai déli rock, melynek jeles képviselője a Lynyrd Skynyrd, a Molly Hatchet, Doc Holliday, The Charlie Daniels Band és többiek) a redneck parasztos sajátjává silányult, részeg emberek hallgatták estéről estére a „Sweet Home, Alabama” és a „Free Bird” című dalokat öngyújtóval a kezükben.

Akár a vég kezdete is lehetett volna, de megjelent a The Black Crowes, és a műfaj legjobb elemeit megtartva nemcsak megkoronázták a southern rockot, hanem újra is értelmezték, és nagyban hozzájárultak, hogy az egykoron dicsőséges műfaj újra a erősen és büszkén tündököljön.
Őket követve – és valamilyen szinten nekik (is) köszönhetően – jelent meg a színen a Gov’t Mule, éledt újra a The Allman Brothers Band, alakult meg a Drive-By Truckers, találta magára szólókarrierben Dicky Betts, és kezdett el tisztességes lemezeket készíteni a mélyrepülésben lévő Lynyrd Skynyrd.

A The Black Crowes sokkal több egy szimpla southern rockot játszó csapatnál. Valamit újjáélesztettek, és életben tartottak, ami a ’90-es évek elejére eltűnni látszott véglegesen. A jó bluesalapú rockzenét, ami az amerikai zene legnagyobb és legtermékenyebb korában, a ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején kapott erőre.
Némi túlzással azt is lehetne mondani, hogy a tradicionális amerikai rockzene örökösei ők, amire ez a mostani dupla album ékes bizonyíték.

A Band sessions című albumot 1997-ben vették fel, de soha nem adták ki. Helyette a By Your Side jelent meg, teljességgel érthetetlen módon. A Tall sessions 1993-94-ben született, és ebből nőtt ki az Amorica című album. A kettő közül nekem ez az abszolút kedvencem, sőt a banda összes lemeze közül.

A Band sessions kiváló lemez, erőteljes, egységes, tele kiváló dalokkal, de mégis egy kicsit egysíkúnak érzem, ami nem véletlen, hiszen a ’90-es évek vége nem sok sikert hozott a csapatnak.
A szokott erőteljes hangzás, Chris Robinson hangja veszettül jó, mint mindig, de valahogy mégis egybefolyik az album.

A Tall sessions azonban elképesztő telitalálat. Szinte egyenes folytatása a The Southern Harmony and Musical Companionnak meg nem alkuvásával, robbanó energiájával, és jobbnál jobb dalaival. Ekkora ért be a csapat sajátos hangzása.

Robinson kora (korunk) egyik legnagyobb rockénekese, a hangjának nem lehet ellenállni. Ő mellé durran be a két gitár (lásd: The Allman Brothers Band), és a háttérben maradása ellenére is iszonyúan meghatározó soundot produkáló billentyűs arzenál.
Az albumot indító „Conspiracy” megadja az alaphangulatot. Visító gitár, a szívét kiéneklő Robinson, és olyan tempó, aminek nem lehet ellenállni.
Az „Evil Eye” bemutatja a lemezre végig jellemző pazar vokálozást, illetve azt a töredezett ritmust, ami a Led Zeppelint jellemezte.

És lehetne egyenként végigmenni a dalokon, de felesleges. Egyik jobb, mint a másik. A lírai felvételek legalább olyan jók, mint a dögös/tépős dalok.
És többször sikerült nekik, amit sokan próbáltak, de keveseknek sikerült: a The Allman Brothers Band szignójaként elhíresült ikergitárjátékot.
Jeff Cease és Rich Robinson úgy idézik fel az elődök hangzását, hogy az hátborzongató.
És teszik mindezt tökéletes egységben a saját muzsikájukkal, nem másolnak, nem utánoznak, hanem vannak dalok, amelyekben erre van szükség, mint például a „Wiser Times”, ami akár az ABB Filmore Concerts című legendás albumán is helyet kaphatott volna.

Csak figyelmes hallgatás során derül ki, mennyi melót raktak ebbe az albumba. A harmóniagazdag, kiválóan megírt dalok előadása során a zenészek hihetetlen egységben játszanak, a többszólamú vokálok fantasztikusak, ahogy az egész album az.
Sokadik hallgatás után tudom, hol a Tall sessions helye. Rögtön ott a The Rolling Stones Exile on Main Street című lemeze mellett, ami nemcsak a Stones legjobb albuma, hanem minden idők legremekebb lemezeinek egyike is.

Mert a Crowes örökörvényű, maradandó és kivételes albumot készített a Tall sessions-szal, és teljesen mindegy, hogy 13 évvel a rögzítése után jelent meg. Efelett nem jár el az idő. A mesterművek felett nem szokott.

Az együttes tagjai:
Chris Robinson (ének)
Rich Robinson (gitár)
Johnny Colt (basszus)
Jeff Cease (gitár)
Steve Gorman (dobok)
Eddie Harsch (billentyű)

A lemezeken elhangzó számok listája:
The Band sessions:
1. Paint an 8
2. Another Roadside Tragedy
3. If It Ever Stops Raining
4. Wyoming & Me
5. Predictable
6. Never Forget This Song
7. Lifevest
8. Grinnin
9. My Heart`s Killing Me
10. Peace Anyway

The Tall sessions:
1. A Conspiracy
2. Evil Eye
3. Cursed Diamond
4. London P.25
5. Dirty Hair Halo
6. Hi-Head Blues
7. Feathers
8. Nonfiction
9. Tied Up and Swallowed
10. Wiser Time
11. Sunday Buttermilk Waltz
12. Descending
13. Lowdown
14. Tornado
15. Song of the Flesh
16. Thunderstorm 654

Diszkográfia:
Shake Your Money Maker (1990)
The Southern Harmony and Musical Companion (1992)
Amorica (1994)
Three Snakes & One Charm (1996)
Sho` Nuff Box Set (1998)
By Your Side (1999)
Greatest Hits 1990-1999: A Tribute to a Work in Progress (2000)
Live at the Greek (with Jimmy Page) (2000)
Lions (2001)
Live (2002)
Freak `n` Roll Into The Fog (2006)
The Lost Crowes (2006)