Lawrence Block: Bérgyilkos mindörökké

J.P. Keller több mint másfél évtizede bukkant fel először Mr. Block életében. A debütálást egy 1989-es, a Playboyban leközölt novella jelentette, melyben az akkori olvasók megismerhették a keveset beszélő, de annál többet gondolkodó bérgyilkost.
A mindössze egyetlen önálló történettel számoló szerzőben ekkor még fel sem merült, hogy egyik legnépszerűbb és legfontosabb karakterét indította útjára. Ma, 2006-ban a figura mögött három könyv áll, mely mennyiségben ugyan nem közelíti meg az író más sorozatait, minőségben viszont egy lépéssel sem marad le tőlük.

Az 1998-ban megjelent Bérgyilkos újdonsága abban állt, hogy egy, a közfelfogásban teljesen jogosan elítélt foglalkozást, pontosabban az a mögött álló embert úgy mutatta be, hogy hullák ide vagy oda, az olvasó hamar szemet hunyt a címszereplő hivatása fölött.

A bekategorizálhatatlan könyv (mely leginkább talán bűnregénynek nevezhető, bár ez a meghatározás sem fedi le egészen) epizodikus, végig kihagyásokra építő szerkezetével a tartalom mellett kimondottan egyéni formát is használt.
A hagyományosabb regényekre emlékeztető folytatás, a Bérgyilkos a célkeresztben azonban kevésbé volt radikális: a történetnek gerince lett, a szerkezet már nem volt olyan töredezett.

A Bérgyilkos mindörökké egyértelműen az első részhez való visszatérést jelent: ismét tíz, egymáshoz csak Keller, Dot, és egy-egy apró utalás által kapcsolódó történetet kapunk, a megszokott, ironikus humorral és abszurdba hajló helyzetekkel, valamint azzal a (trilógia középső darabjából némiképp hiányzó) fogással, mellyel Block minden küldetést megcsavar, hogy azért ne legyen olyan egyszerű a bérgyilkos dolga.

Főhősünk tehát az eredeti Bérgyilkoshoz hasonlóan ezúttal is változatos szituációkba kerül, igazolva, hogy munkája minden, csak nem unalmas.
Keller feltűnően sokszor a sportok világában találja magát (legyen szó a baseballról, a kosárlabdáról, a golfról vagy épp a loviról), továbbá hangsúlyos lesz a kutya szerepe is (az első kötet Nelsonja már rég nincs velünk, de úgy tűnik, időről időre azért összehozza az élet egy-egy négylábúval a modern hóhért); ugyanakkor Block lereagáltatja hősével a 9/11-es eseményeket is, egy abszurdba hajló, de azért nem elviccelt epizódban.

Az egyes novellák különbözőségéből jól látszik, hogy a szerző elemében van: nincs két egyforma történet, trükkös megoldások követik egymást, hogy a bérgyilkos élete ne legyen túl egyszerű, de az olvasó legalább jól szórakozzon – Block tehát ismét rámutat arra, hogy elegendő kreativitással a legegyhangúbbnak tűnő munka is el(ő)adható.

Mindemellett a trilógia eddigi darabjait olvasva a már megszokott életképek-jelleg kibővül egy eddig még nem ismert dimenzióval is: rövid időre bár, de betekintést nyerünk Keller múltjába, így lesz még jobban árnyalt az amúgy sem épp hétköznapi karakter.

Az előző regényhez képest kevesebb a Dottal folytatott párbeszéd, viszont több az ötletes, jól megcsavart helyzet; azonban gyakorlatilag minden más – a humor, a szerkezet, a hangvétel – a régi.
Így aki már olvasott Keller-sztorikat, az nagyon is jól tudja, hogy mire számíthat, aki pedig nem, annak se késő belevágni, különösen, hogy ezt a trilógiát el lehet kezdeni a harmadik kötettel is, anélkül, hogy sok mindenről lemaradnánk.

A közmegegyezés szerint Block legviccesebb sorozata a nálunk jelenleg harmadik köteténél tartó Bernie Rhodenbarr-széria.
Való igaz, az antikvárius betörő történetei az elbeszélő hangvételéből következően végig könnyedek és szellemesek, ugyanakkor a szerző sajátos, de ellenállhatatlan humorérzékére nyújtanak egyértelmű bizonyítékot a Keller-regények is.
Az író ráadásul ebben is alaposan rácáfol az esetleges prekoncepciókra: a Bérgyilkos ismeretének hiányában nem biztos, hogy olyan hivatásnak tartanánk más emberek likvidálását, melyet – életkép-szerűen előadva – lebilincselően lehet elővezetni, arra meg végképp kevés az esély, hogy mindezen még vigyorogni is lehessen.

Márpedig ez lenne a helyzet a trilógiában, lévén az alapkoncepcióban (a bérgyilkos magánélete) rejlő humorforrást a szerző maximálisan kiaknázza: gyakorlatilag minden novella tartogat olyan helyzetet, epizódot, mely már az abszurd határán jár (hiba lenne lelőni bármelyiket is előre), így egészen sajátos ízt kapnak ezek a történetek – és a legfurcsább az egészben talán az, hogy igazából teljesen hétköznapi minden, ami nem Keller hivatásához kapcsolódik, a végeredmény mégis végtelenül szórakoztató.

A Bérgyilkos mindörökké tehát Block egyetlen trilógiájának záródarabja: igazi bravúr, hiszen egyszerre képes tartani az első könyv által igen magasra tett színvonalat, és bizonyos elemeiben talán meg is tudja haladni azt.

A szerző magyarul eddig megjelent művei:

Matt Scudder:
Az apák bűnei (GM)
Az apák bűnei (RG)
A pusztítás és teremtés ideje
A halál völgyében
Döfés a sötétben
Nyolcmillió halál
Ha a szent kocsma is bezár
A penge élén

J.P. Keller:
Bérgyilkos
Bérgyilkos a célkeresztben
Bérgyilkos mindörökké
Bérgyilkos inkognitóban

Bernie Rhodenbarr:
A betörő, aki parókát viselt
A betörő, akit szekrénybe zártak
A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni
A betörő, aki Spinozát olvasott
A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
A betörő, aki eladta Ted Williamst
A betörő, aki Bogartnak képzelte magát
A betörő, akit temetni veszélyes
A betörő, aki zabot hegyezett

Kapcsolódó írás:A betörő, akit Bernie Rhodenbarrnak hívnak

Regényrészlet:Részelet Lawrence Block: Bérgyilkos mindörökké című regényéből