FőképA hattyúk tava azon ritka balettek közé tartozik, melyekről még a legtájékozatlanabb, operába, színházba csak a legritkábban járó közember is hallott, sőt, egyes részleteit vélhetően ismeri is.
A négy kishattyú második felvonásbeli híres táncát tucatnyian parodizálták már, mi több, általában az eredeti lépések, gesztusok megtartásával, vagy felhasználásával.
Csajkovszkij csodás kísérőzenéjét, elsősorban a visszatérő főmotívumot, pedig sokan – egy meghökkentően diszkós hangzású változatban még a Blackmore’s Night is – feldolgozta már.

Vlagyimir Begicsev és Vaszilij Gelcer librettójátt J. K. A. Musäus „Az elrabolt fátyol” című meséje ihlette.

Siegfried herceg, akinek menyasszonyt kell választania születésnapi bálján, ám képtelen szerelemből kihirdetni jövendőbelijét, elkeseredésében az erdőbe menekül. Ott épp célba vesz egy hattyúcsapatot, amikor megjelenik egy inkább nőre, mint madárra emlékeztető, csodás alak.
Az egyetlen pillantástól szerelmessé váló Siegfried megtudja, hogy Odette-et egy gonosz varázsló, Rothbart átka sújtja, és csupán éjszaka veheti fel eredeti alakját, nappal viszont hattyú képében kénytelen járnia a világot.

Siegfried rögtön végezne Rothbarttal, de Odette mérsékletre inti, hiszen ha a varázsló meghal, mielőtt a varázsige ereje megtörik, a lány örökre hattyú marad.
Siegfried tehát visszatér a palotába, ahol menyasszonyjelöltek sora várja őt, köztük Odile, Rothbart leánya, akit a varázsló Odette-hez tökéletesen hasonlóvá változtatott, mindössze ruhája színe más - fehér helyett fekete.
A megtévesztett herceg így őt választja leendő hitveséül, de döntését azonnal megbánja, amikor a távolban megjelenik az igazi Odette.
Siegfried a tóhoz siet, hogy Odette bocsánatáért esedezzen, de Rothbarttal kell megküzdenie. A varázsló azonban őt és Odette-et is elpusztítja, miközben maga is belehal a küzdelembe. A két szerelmes csupán a túlvilágon válhat egymásévá, és élhet örök békében.


A Moszkvai Klasszikus Balett ezzel a végkifejlet-változattal az eredeti romantikus tradíciót viszi tovább, a régmúlthoz való visszanyúlás azonban egyáltalán nem ér véget itt, hanem táncfelfogásukban úgyszintén megmutatkozik.
Az orosz klasszikus iskola mindenekelőtt könnyedségéről, energikusságáról és mindenekelőtt drámaiságáról ismerszik meg. (A magyar klasszikus balett-képzés sokáig ebbe az irányba törekedett, és talán még ma sem szakadt el tőle teljesen.)

Marina Rzsannyikova Odette-jét úgyszintén a kifejező arcjáték és apró, sokat mondó gesztusok különböztetik meg más Odette-ektől, jóllehet technikailag sem találtam kivetnivalót gyönyörűen kivitelezett mozdulataiban.

A balettkart, a szólistákhoz hasonlóan, inkább a közmondásosan hatalmas orosz lélek, a tökéletes beleélés jellemzi, mintsem az óraműszerű összehangoltság. A kezek és karok néha egymástól teljesen függetlenül repdesnek, a lábak sem mindig találnak rá ugyanarra az ütemre, mégis meggyőző az alakításuk.
Hiszen alakításról kell beszélni: a szemek, arcok játékáról, amely valamiképp ellentételezi az együttesnek szánt mozgás hiányosságait.

A díszlet és a jelmezek meglehetősen archaizálók. Egyenként, közvetlen közelről kifejezetten mutatósak, pompásan kidolgozottak, a sok helyütt kissé pasztellbe hajló színek, no meg a rengeteg girland, bodor és fodor azonban a kelleténél jobban összemossa a kontúrokat. Kevés a határozottan kirajzolódó sziluett, a valódi kontraszt.
A színpadképet ráadásul még inkább túlhomogenizálja a természethű háttér.

Mindez persze csak hagyománykövetés (még ha 1988-as újraértelmezésről beszélünk is), és ekképp nem róható fel a kosztümök és a dekoráció tervezőjének, csupán a nyugatiasabb, korszerűbb felfogásban létre álmodott felújításokkal összevetve avítt némileg. Ám A hattyúk tava mégiscsak az orosz balett irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, s nem a franciáé vagy angolé.

Sokkalta meglepőbb a színpadi és közönségzajok teljes hiányából kikövetkeztethetően minden bizonnyal önállóan, a képtől (vagyis az előadástól) függetlenül rögzített kísérőzene. A „hibátlanság”, a pianók alatt is zajtalan felvétel kissé (többnyire szerencsére észrevehetetlenül) sterillé teszi a művet.
Kizárólag a felvonások, és persze a komplett előadás végére került - feltehetően „megtévesztésként” - egy kevés taps és ováció. Ám ez csak amolyan kötözködés, hiszen a végső benyomásom alapvetően pozitív, nagyszerűek az előadók, és ugyanily értékes a megvalósítás.

Mindent egybevetve élvezetes, óvalóság-ízű előadás ez azok számára, akik a látványosabb, modernebbül európai koncepció helyett az igazi orosz romantikus szellemet keresik ebben az örök darabban.

Koreográfia:
Marius Petipa, Lev Ivanov, Alekszandr Gorszkij, Aszaf Messzerer, Natalija Kaszatkina, Vlagyimir Vasziljov

Zene:
Pjotr Iljics Csajkovszkij

Előadók:
Marina Rzsannyikova - Odette/Odile
Nyikolaj Csevicselov - Siegfried herceg
Alekszej Prjadkin - udvari bolond
Makszim Geraszimov - Rothbart, gonosz szellem
Jelena Garcia Benites - királynő

Moszkvai Klasszikus Balett

A Moszkvai Klasszikus Balett Zenekara
Pavel Szalnyikov - karmester

A DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: DD 5.1
Kép: NTSC 4:3