FőképAz olvasók közül azok tippelnek helyesen, akik Raymond E. Feist régi orgyilkos társaságára gondolnak a cím olvastán.
Azokra, akiket az idők során már legalább kétszer elüldöztek Krondorból, de úgy tűnik – számos jel árulkodik erről az avatott tekintet számára – ismét színre lépnek (ezúttal a Nagy Kesh Birodalom fővárosában), és természetesen most sem tudunk semmit vezetőjükről és céljaikról.

Örömmel állapítottam meg, hogy Feist még mindig bírja energiával, és úgy meséli tovább világának eseményeit, mintha nem ez lenne a 17 regénye erről a témáról (társzerzőkkel a helyes szám már 23), hanem csak 3-4 könyvnyire lennénk az indulástól.
Rendszeresen új elemekkel gazdagítja meséjét, miközben tovább árnyalja a korábban megismert szereplőket, csoportokat, országokat, vallást, stb.

Ráadásul saját elképzelése szerint formálja a történéseket. Az előző kötetben előkerült a mostani borítón látható, másik világból származó szobor – ami hosszú távon halálos veszélyt jelent Midkémiára és Kelewanra.
Szóval ezen baljós fejlemények hatására lázas készülődésre számítottam, ám Feist gondolt egyet, és világmegmentés helyett inkább Pug fiának (Caleb) magánéletével foglalkozik. Ráérősen, mindenféle kapkodás nélkül, jó száz oldalon keresztül.

Amikor végre ismét mozgásba lendülnek az események, természetesen jóval magasabb fokozatra kapcsolunk, de nem csak a tempó, hanem a szereplők és a helyszínek száma is megsokszorozódik. Kémek és ügynökök, tolvajok és udvari nemesek jönnek-mennek, egyre nő a feszültség és emelkedik a halottak száma.
A régről ismert gonosz nekromanta, Leso Varren a jelek szerint újra testet öltött (vagy csak bitorol), és Kesh városában ügyködik sötét terveivel.

Szerencsére most sem mondhatok mást, mint az előző kötet végén – Feist hozza a tőle elvárt színvonalat, így nincs más dolga a hozzám hasonlóan vele szimpatizáló olvasónak, mint utólag rendszerezni a menet közben nem mindig rögzült történteket és várni a folytatást.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Az előzmények (Résháború sorozat):
Mágus: A tanítvány
Mágus: A mester
Ezüsttövis
Sethanon alkonya
Vérbeli herceg
A király kalóza I-II.

Résháború legendája sorozat:
Raymond E. Feist-William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem
Raymond E. Feist-Joel Rosenberg: Gyilkosság LaMutban
Raymond E. Feist-Steve Stirling: Sebes Jimmy

A Kígyóháború legendája sorozat kötetei:
A sötét királynő árnyéka
A kalmárfejedelem titka
A démonkirály dühe I-II.
Törött korona

Árnyak Tanácsa sorozat:
Ezüstsólyom karma
A rókakirály
A száműzött visszatér

Sötét háború sorozat:
Az Éjsólyom röpte
Sötét birodalom
Az őrült isten dühe

A felsorolás a sorozatok cselekményének időrendi sorrendjét tükrözi.

Kapcsolódó írás:Raymond E. Feist: Mágus - a tanítvány (képregény)

A Kiadó honlapja: Beholder Kiadó