FőképMinden ott folytatódik, ahol az előző kötet végén abbamaradt, és továbbra sem változott semmi. Vagyis marad a terjedelmes, lassú iramban haladó történetmesélés, megspékelve Kurt Wallander magánéletének hosszabb-rövidebb ideig tartó bemutatásával, mintegy az éppen esedékes nyomozás aláfestéséül.

Mindebből valami nagyon sajátos hangulat áll össze, amit bármily meglepő is, de nagyon lehet szeretni.
Több mint ezer oldal Henning Mankell krimi elolvasása után úgy érzem, sikerült elkapnom ezt a rá jellemző hangulatot – és tetszik, mert eltér minden általam eddig ismert bűnügyi regénytől.

Ezúttal is a rendőrségi munkát figyelhetjük közelről – ami önmagában nem jelent újdonságot, hiszen Ed McBain vagy Georges Simenon már korábban beavatott bennünket a szakma titkaiba –, Mankell azonban másként vezeti elő a dolgokat. Csapatjátékról van szó, de az eseményeket, vagyis a nyomozást Kurt Wallander irányítja, részben a tények, részben saját megérzései alapján.
Időnként bámulatos, miként jut el bizonyos következtésekig, ha rajtam múlik, bizony megoldatlan maradna az ügy.

De nem csupán a rendőrök, hanem időnként az elkövető szemszögéből is látjuk a világot, ami ugyan nem leplez le semmi lényegest, ellenben megadja azt a kontrasztot, ami még jobban felerősíti a regény hangulatát.

Ám ennyi még nem elég, illetve a valós élet másból is áll, ezért hosszabb-rövidebb időre Wallander magánélete kerül az első helyre. Bonyolult családi helyzete (egyedül élő elvált férfi, lánya most kezdi saját életét, édesapja új asszonnyal lakik együtt, és a többi, és a többi), továbbra sem egyszerűsödik.

És egy kérdés még mindig megválaszolásra vár: mennyire összeegyeztethető munkája és magánélete. Elvégre első felesége is azért hagyta ott, mert a szinte egész napos nyomozások nem működtek együtt a családi élettel.
Vajon megváltozott már annyira, hogy képes legyen tartósan boldoggá tenni valakit, és megtalálni a harmóniát az otthon és a munkahely között?
Erre még nem ismeri a választ, de nem sokkal nyugdíj előtt muszáj megfontoltan döntenie, hiszen nem csak a saját életéről van szó, ez pedig felelősséget jelent.

A szereplők nem csak magánéletüket hurcolják magukkal a különféle tetthelyekre, hanem világnézetüket is, így nem ritka, ha az ország és a társadalom helyzetéről is kapunk eltérő mélységű elemzéseket.
Érdekes volt olvasni azt a komor látleletet, amit az északi demokráciáról, annak szociális jellegéről és a háttérben lappangó feszültségekről, irányzatokról mondanak. Időnként tisztára olyan érzésem volt, hogy nem Svédországról, hanem Magyarországról van szó.

A lényeg mindezek ellenére természetesen az ismeretlen gyilkoson, és az utána kutakodó rendőrökön van, akik újra átélik az előző kötet rémségeit: a jelek szerint ugyanis újabb sorozatgyilkos ténykedik Ystadt városában (és környékén).
Az ügy szálai egyszerre vezetnek a múltba és az országhatáron kívülre, no meg a józan ész határain túlra.