Peter Freund: Laura és a sárkánykirályok átka
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 08. 31.
Az előző kötet végén Laura Leanderrel együtt túljutottunk a rettegett Ezüstszfinx jelentette akadályon. A helyes válasz után megnyílt előtte az út, és rövid erdei séta után feltehette kérdéseit „A Szellem, Aki A Víz Fölött Lebeg”-nek.
A válaszok alapján körvonalazódott az esedékes küldetés (és egyúttal a negyedik kötet cselekménye), ami nem más, mint az előző részben három darabban előkerült mágikus kard újrakovácsolása Aventerra földjén.
Az efféle feladat, miként azt Tolkien óta tudjuk, nem csak a kardhordozó lelkét nemesíti meg, hanem az útközben esedékes veszélyek erősítik a testét, a megoldandó rejtvények, no meg a gonosz hívei által állított csapdák pedig pallérozzák az elméjét.
Hát kell ennél jobb kiképzés tizenhárom évesen?
Számomra is meglepő módon a negyedik rész jobban tetszett, mint a harmadik. Laura ténykedése már nem idegesített, sőt, ifjúsági fantasyhoz képes egészen izgalmasan bonyolódtak az események.
A befejezés pedig kimondottan fordulatosra sikerült. Nem is tudom, hanyadszorra eteti meg velem Peter Freund a „minden veszve van, de aztán…” lezárást. Amíg ilyen jól csinálja, mondjuk nem is zavartatom magam.
Ami némileg lerontotta az örömet, az nem más, mint az otthon maradt Őrzők szerencsétlenkedése. Nem tudok jobb szót, mivel olyan, számomra triviálisnak tetsző hibákat követnek el, ami alapján már régen a Semminek kéne uralnia mindent.
Ráadásul a korábbi észlény, Peter (Laura öccse) sem remekel, mivel időnként látomásai vannak, aminek köszönhetően már nem tudja mi valós és mi nem, s ez bizony kihatással van logikai képességeire.
Nem bolondult meg, csak egy eddig rejtett képessége (Árnylátó) időnként „bekapcsol”, s nincs a közelében senki, aki képes lenne megmagyarázni az egészet.
Mindezen szálak (és még két-három) pár oldalanként pergő ritmusban váltják egymást, amitől kimondottan mozgalmasnak tűnik (és persze az is) a sorozat negyedik kötete. S természetesen még messze nincs vége.
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Laura
Laura és Aventerra titkai
Laura és a Hét Hold Pecsétje
Laura és az Ezüstszfinx rejtvénye
Laura és a sárkánykirályok átka
A válaszok alapján körvonalazódott az esedékes küldetés (és egyúttal a negyedik kötet cselekménye), ami nem más, mint az előző részben három darabban előkerült mágikus kard újrakovácsolása Aventerra földjén.
Az efféle feladat, miként azt Tolkien óta tudjuk, nem csak a kardhordozó lelkét nemesíti meg, hanem az útközben esedékes veszélyek erősítik a testét, a megoldandó rejtvények, no meg a gonosz hívei által állított csapdák pedig pallérozzák az elméjét.
Hát kell ennél jobb kiképzés tizenhárom évesen?
Számomra is meglepő módon a negyedik rész jobban tetszett, mint a harmadik. Laura ténykedése már nem idegesített, sőt, ifjúsági fantasyhoz képes egészen izgalmasan bonyolódtak az események.
A befejezés pedig kimondottan fordulatosra sikerült. Nem is tudom, hanyadszorra eteti meg velem Peter Freund a „minden veszve van, de aztán…” lezárást. Amíg ilyen jól csinálja, mondjuk nem is zavartatom magam.
Ami némileg lerontotta az örömet, az nem más, mint az otthon maradt Őrzők szerencsétlenkedése. Nem tudok jobb szót, mivel olyan, számomra triviálisnak tetsző hibákat követnek el, ami alapján már régen a Semminek kéne uralnia mindent.
Ráadásul a korábbi észlény, Peter (Laura öccse) sem remekel, mivel időnként látomásai vannak, aminek köszönhetően már nem tudja mi valós és mi nem, s ez bizony kihatással van logikai képességeire.
Nem bolondult meg, csak egy eddig rejtett képessége (Árnylátó) időnként „bekapcsol”, s nincs a közelében senki, aki képes lenne megmagyarázni az egészet.
Mindezen szálak (és még két-három) pár oldalanként pergő ritmusban váltják egymást, amitől kimondottan mozgalmasnak tűnik (és persze az is) a sorozat negyedik kötete. S természetesen még messze nincs vége.
Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Laura
Laura és Aventerra titkai
Laura és a Hét Hold Pecsétje
Laura és az Ezüstszfinx rejtvénye
Laura és a sárkánykirályok átka