Főkép

A Sziget fesztivál nem csak a kultúrák keveredésének és a toleranciának, hanem az értékrendek viszonylagosságának példatere is.
Máskülönben miként fordulhatna elő, hogy a punk-nap nagyszínpados fellépője nem az élő legendává lett edinburghi Exploited, hanem a kedves de mégsem azonos kategóriájú, német Beatsteaks?
Vagy hogy ilyen magas napállásnál kerül sor az alternatív rock és a gótikus metál határmezsgyéjén bolyongó Gathering bulijára?
A régóta működő, de még ma is friss muzsikával hódító hollandok ugyanis - jómagam és néhány barátom csöppet sem elfogulatlan véleménye szerint igencsak méltatlanul - másodszorra is délutánra szorultak a Szigeten.

Miután kellő időben a Nagyszínpadhoz siettem, sikerült meglehetősen előre verekednem magam (verekedésről persze szó sem volt, lévén, hogy kizárólag a gatheringes „kemény mag” lézengett még a vaskorlátok előtt, ők viszont már elfoglalták a ténylegesen első sorokat). Furcsa volt viszont látni és hallani a magyar fanok bizalmatlanságát.

A mellettem álló lány szóba elegyedett egy fényképész sráccal, és mindkettőnek bizonygatnia kellett, hogy nem véletlenül keveredett a tömegbe, hanem ismeri a banda minden létező és nem létező kiadványát, látta az összes itteni koncertjét, sőt, még Bécsbe is kivándorolt értük.
Pedig hát aki tegnap ott volt a csak lassan tömörülő sorokban, nyilvánvalóan nem a fülbemászó, könnyen Annekével együtt énekelhető dalok miatt érkezett, hanem legalábbis némi köze volt a sötétebb, kísérletezőbb zenékhez.

Azt is érdekes volt látni, hogy Anneke kivételével mindenki kijött a színpadra a soundchecknél. Semmi sztárallűr, semmi titokzatoskodás. A koncerten is farmerben és pólóban játszottak, az új basszusgitáros, Marjolein kivételével, de a promóciós képeknél élőben sokkal aranyosabb arcú lány szintén egészen mindennapos szerelést viselt.

Majd következett a zene. Jóllehet arra számítottam, hogy az elhangzó számok jelentős része az idei, Home című albumról kerül ki, és ezekkel is indult a buli, rögtön a harmadik számnál előkerültek a régebbi dalok.
Messze legvadabbul a „Liberty Bell” szólalt meg, de ugyanígy a koncert végén felcsendülő „Strange Machines” sem hagyott kétséget afelől, hogy a banda egykor roppant kemény metálos alapokról indított.
A nyitó blokk hamisítatlan rockzenéire aztán következett némi elborulás és lila köd, ami mindenféle tudatmódosító szer nélkül is más dimenziókba szakított ki minket az itteniből. A buli harmadik szakaszában ismét előkerültek a zúzósabb dalok, így kerekítve le a másfél évtizedes pályafutásból keresztmetszetet adó anyagot.

Az ötödik sorból végigélvezni egy Gathering koncertet olyan, mint a tantrikus szex. Mint egy elnyújtott, többszörös orgazmus. Utána jó darabig minden más zene úgy hat, mintha nemes single malt whisky után kísérleteznék valami felvizezett sörrel vagy lőrével.
Ezért hiába kószáltam céltalanul, hátha olyasmire akadok, ami valami egészen más stílussal talán megfoghat, visszarángathat a hétköznapi zenék világába (jóval később a HétköznaPICSAlódásokkal kis híján összejött, ám végül még a Placebóra sem tértem vissza a Nagyszínpad elé), semmi sem tudott elég jó lenni nekem.

De felejtsük el az időben jócskán előreszaladt kitérőt. Nem sokkal az után, hogy a szemplerek közé vágott a Gathering után fellépő Sub Bass Monster, ismét a Nagyszínpad közelébe keveredtem.
Itt a Hilltop sátránál kevéske egészen kiváló villányi cabernet sauvignon barrique úgy-ahogy helyrebillentette a lelki egyensúlyomat (végül is nem jött össze a meglebegtetett interjú, ami rányomta bélyegét a nem közvetlenül koncert alatti hangulatomra), és hamar - az idei Szigeten lassan már hagyományos módon - összeverődött egy fordító-író mikrotársaság.

Nem kellett sokáig várni arra sem, hogy kiderüljön: a csapat elsöprő többsége (négyünk közül a három képregénykedvelő) szinte kamaszos hevülettel rajong a bandáért, mi több, Juhász Viktor még azt is elárulta, hogy egy Annekének dedikált elbeszélésének köszönhetően találkozott is az isteni énekesnővel.

És az is ugyanilyen gyorsan megvilágosodott előttem, hogy hiába indulok még egy tiszteletkörre a HammerWorld színpad felé, ahol a már említett pécsi punk-formáció nyomta épp, nekem idénre már végleg lezárult a Szigetes kaland. Ám a Gathering ajándék hatvan percénél gyönyörűségesebb befejezést nem is kívánhattam volna.