Főkép

Verdi Falstaffja a baritonisták egyik igazi csemegéje, teljesen jogosan egy énekesi pálya megkoronázása. A mester utolsó operájának szövegkönyvét régi szerzőtársa, Arrigo Boito írta Shakespeare színműve alapján, és 1893. február 9-én mutatták be a milanoi Scalában.

Verdi méltón búcsúzott a színpadtól, hiszen pályafutása alatt ez volt mindössze a második vígoperája. Ugyan nem lehet olyan népszerűnek nevezni, mint az Aidát vagy az Othellót, a Falstaff mégis kiemelkedő darabja nemcsak Verdi életművének, hanem az operairodalomnak.

A címszerepet alakító Giuseppe Taddei neve mára lassan feledésbe merült, pedig olyan operák főszerepeiben volt sokáig méltán sikeres, mint a Figaro házassága, A sevillai borbély és a Traviata. Meglepő módon a koros Falstaff címszerepét Taddei 33 évesen énekelte el, egyfajta visszatérésként, hiszen 1936-os római debütálása után a karrierjét – és persze nemcsak az övét – félbeszakította a második világháború. 1945-ben állt újra színpadra, és négy év múlva már Falstaffot énekelhette.

Mit lehet mondani egy történelminek nevezett felvételről?
Azt, hogy koros?
Hogy elavult?
Hogy a hangminősége gyenge?
Hogyne, csak éppen a lényegről felejtkeznénk el. Nem azért hallgatunk történelmi előadásokat, mert olyan remekül vették fel őket, mert az előadások olyan modernek. Éppen ellenkezőleg.

Két oka van a történelmi felvételek sikerének. Az egyik a nosztalgia. Egészen más egy ötven-hatvan éves felvételt hallgatni, mint egy 2006-ost. Bája van, a korral együtt lesz egyre jobb és jobb. A másik pedig az, hogy az ’50-es és ’60-as években számos operát rögzítettek lemezre, és ezen előadások máig etalonnak számítanak. Elég, ha Josef Kripsre, Karl Böhmre, Fricsay Ferencre és Arturo Toscaninire gondolunk, akik korszakalkotó felvételeket készítettek akkor.

A Rossi-féle Falstaff nem korszakalkotó, de mindenesetre kiváló interpretáció. A zenekar nem túl lendületes, az énekesek Taddei kivételével nem a legnagyobbak, ennek ellenére roppant élvezetes előadást hallhatunk. Taddei fiatal kora ellenére kiválóan birkózik meg a roppant nehéz, és rendszerint legalább egy évtizeddel idősebb énekeseknek fekvő címszereppel. Jókedvűen, élettel telien énekel, frazírozása csak egészen kevés kívánnivalót hagy maga után. Partnerei remekül egészítik ki, és éppen az összjáték miatt olyan jó hallgatni ezt az 57 éves felvételt.

Azt nem állítom, hogy egy szinten van Bernstein verziójával, Dietrich Fischer-Diskauval a főszerepben, vagy a Toscanini dirigálta változattal, az NBC Szimfonikus Zenekara élén Giuseppe Valdengóval a címszerepben. De még ha mono is a felvétel, rengeteg örömöt találnak benne Verdi rajongói.

Közreműködők:
Giuseppe Taddei (John Falstaff)
Saturno Meletti (Ford)
Emilio Renzi (Fenton)
Gino del Signore (Dr. Caius)
Giuseppe Nessi (Bardolfo)
Cristiano Dalamangas (Pistola)
Rossana Carteri (Mrs. Alice Ford)
Lina Pagliughi (Nannetta)
Amalia Pini (Mrs. Quickly)
Anna Maria Canali (Mrs. Meg Page)

Orchestra e coro della Rai di Torino
Vezényel: Mario Rossi