FőképÉs ismét egy perdöntő bizonyíték, hogy Európában igencsak jó rock zenekarok teremnek. Talán a klíma teszi, talán az alaposan keveredett vér, de az is lehet, hogy ez indoeurópai örökség.
A svéd Backyard Babies igazán kitett magáért az új albummal, ami olyan címet kapott, hogy egy pillanatra visszakísért a bakelitvilág, megakadással, de sercegés nélkül.

Aki szereti a vidám ritmusokat, a kocsmában ivós nótákat, a laza dallamokat, annak a Backyard Babies a zenekara. Nem mai banda, tehát a több éves rutin keveredik náluk valamiféle örök fiatalsággal.
A People Like People Like People Like Us albumot ugyanolyan könnyen el lehet képzelni egy kocsma légkörében, merev részeg, jó hangulatú vadállatok között, mint egy gimnáziumi szalagavató bálon, a legnaivabb tengerentúli giccsfilmben. Tehát nem lehet ráfogni, hogy könnyen beskatulyázható sablonzene.

A tagokról készült fotográfiákat elnézve jóval húzósabb zenére számíthatnánk, de erre mondta a mester, hogy „tudd meg, a látszat csal”.
Mindegy, az erő nyilván velük van, mert az albumra került néhány igen ütős nóta, ami egyszerre idézi az Ugly Kid Joe és Alice Cooper korai zenéjét, időnként némi speed-es Helloween beütéssel.
Nem egy kimondott elmélyedős muzsika, nehéz egyhelyben hallgatni, legalább egy lábnak topognia kell, folyamatosan, hogy a fokozott szívműködést levezesse valamivel.

Egy esetben mindenképpen hanyagolni kell a Backyard Babies új lemezét. Amennyiben bíróságra készülünk, eszünkbe ne jusson hallgatni, sőt, legalább két nappal a tárgyalás előtt szüntessük be a fogyasztást, mert hasonlóan a véralkohol szinthez, ez is ott marad kísérteni, akár valami tudat alatti szabadságvágy.

Amennyiben nem így járunk el, hajlamosak lehetünk a belénk töltött szabadságot a bíróság nyakára hányni, ezt meg ugye, a hatalom nem igazán szereti. De kit érdekel, mit szeretnek, ha van egy Backyard Babies lemezünk…

Az együttes tagjai:
Nicke Borg – gitár
Dregen – gitár, ének
Johan Blomquist – basszus
Peter Carlsson - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. People Like People Like People Like Us
2. Cockblocker Blues
3. Dysfunctional Professional
4. We Go a Long Way Back
5. Roads
6. Blitzkrieg Loveshok
7. The Mess Age (How Could I Be So Wrong)
8. I Got Spades
9. Hold ’Em Down
10. Heroes & Heroines
11. You Cannot Win
12. Things To Do Before We Die

Diszkográfia:
Diesel & Power (1994)
Total 13 (1998)
Safety Pin & Lepard Skin (1998)
Making Enemies Is Good (2001)
Stockholm Syndrome (2003)
Live In Paris (2005)
Tinnitus (2005)
People Like People Like People Like Us (2006)