FőképMeglehetősen régen volt részem hasonló élményben, ugyanis nem szokásom felszabadultan nevetni buszon vagy tömegközlekedési eszközön; és az éppen olvasott könyvből sem szoktam elcsukló hangon, könnyeimet törölgetve, kacagástól fuldokolva felolvasni a mellettem ülőnek. De ezúttal egyszerűen muszáj volt.

A szerző (aki egyébiránt rendőr) előszava szerint a hatalmi szervezet egyik belső intranetes oldalán évek óta fut az „intézkedéstaktika” nevű sorozat, ami a rendőrélet humoros oldalát mutatja be. Az itt megjelent anyagok java került ebbe a válogatáskötetbe, kereken negyven szösszenet.

Akinek van rendőr, vagy más egyenruhás szervezethez tartozó ismerőse (pl. tűzoltó), aki ne adj isten nyomokban (külső vagy belső) hasonlít a monológokat előadó főtörzsre, annak még nagyobb élvezetet okoznak majd az itt előadott történetek.
Amelyek többnyire túlzóak, és köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, de ugye azokon amúgy sem szeretünk nevetni, ellenben a hajmeresztő kitalációk úgy elfektetik az olvasót, hogy csak na.

Kézenfekvő a kérdés: miben áll Meadow hatásmechanizmusa? Szerencsére a válasz nagyon egyszerű: Meadow birtokolja a szellemes humor adományát, bármiféle alpáriság nélkül, kacagtató szójátékokkal fűszerezve mesél mókás helyzetekről úgy, hogy mögötte ott áll a fogyasztói társadalom által agymosott egyszeri kisember.

Aki még őrzi természetazonos gyökereit (tájszólás), miközben magyarított kifejezések formájában (privatice szőrvájvör=lőtér) tudatosan beépíti a globalizált műsorpolitika áldásait mondanivalójába, de azért kellő műveltséggel már nem rendelkezik a magyar szókincs helyes használatához, nincs híján az ironikus látásmódnak (félpályás parasztlázadás a főúton), s nem utolsó sorban a szolgálati beosztás jóvoltából főnökökkel és beosztottakkal van körülvéve. Mindez együtt neuralgikussá is tehetné, de ő inkább a rendőri (állatpógári) engedetlenség kiskabátjában kacsingat az életre.

Fenomenális. Utoljára a tavalyi humorfeszitvál egyik-másik produkciója váltott ki belőlem ilyen hatást, de magyar könyvben jóval régebben találkoztam hasonló hazai terméssel. Remélem itt még nincs vége, s további sziporkákkal örvendeztet meg bennünket Marcus Meadow – különben lecsukatom.
Hasonló elmésség jót tenne a tűzoltóság, a posta, a honvédség, és a vámosok zárt világának is.

Eddig az alábbi könyveiről írtunk: Vér a véremből
Kaméleon
A neuralgikus ponty

A Kiadó honlapja: Beholder Kiadó