Főkép

Az általam eddig olvasott Battletech regényeknél első alkalommal okozott némi értelmezési nehézséget – a sorozatra egyébként jellemző – a sokszereplős és -helyszínes történetvezetés. Kis túlzással olyan volt, mint amikor az ember első alkalommal kerül más bőrszínű fajtársai közé, és elsőre mindenki egyformának tűnik.

Ezzel természetesen nem arra kívánok utalni, hogy a trilógia alapkonfliktusa eredetileg a földi Kínából világűrbe ment kései utódok között zajlik, s ez a közös eredet zavart volna meg olvasás közben. Nem, csak a történet első harmadáig időről-időre meg kellett állnom, míg sikeresen beazonosítottam az éppen aktuális mesélőt. Igen, ez azt jelenti: hagyományos módon értelmezve a kifejezést, nem találunk főhőst a regényben. Negatív ellenpárja természetesen van (Sun-Tzu Liao kapellán kancellár és a Csillagliga Első Nagyura), aki nem számít ismeretlennek, hiszen őrült személye már számos korábbi Battletech regényben szerepelt, ahol politikai húzásai sosem valósultak meg teljesen.

A másik oldal, a St. Ives Paktum csodafegyvere, Kai Allard-Liao barátjával (Victor Ian Steiner-Davion) éppen a Füstjaguár klán otthonvilágára utazott, vagyis jelenleg nem elérhető.

Távollétének köszönhetően a trilógia nyitókötetében – úgy tűnik – teljes sikerrel jár Sun-Tzu a kapellán újraegyesítést megcélzó terve, közismert nevén a Xin Sheng. Szigorúan véve, most még csak a felvezetésig jutunk el, az igazi harcok és intrikák előre borítékolhatóan még csak ezután következnek majd. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy A becsvágy hálójában rossz Battletech történet, csak a java még hátravan.

Sun-Tzu (korábbi írásmódban Szun Cu) nevét nem hagyta kihasználatlanul Loren L. Coleman, és ennek köszönhetően a kötetben szerepel pár rövid idézet a nagyjából 2500 évvel korábban élt kínai hadvezér máig használt alapvető művéből is (A hadviselés művészetéről). Kiegészítve a képzeletbelei névutód, Sun-Tzu Liao megjegyzéseivel.