FőképA Sick Of It All nem okoz csalódást sem a műfaj régi rajongóinak, sem a zenekar hűséges követőinek, de még azoknak sem, akik csak most ismerkednek a hardcore világával. Ők a tengeren túli zenekarnál jobb idegenvezetőt nem is találhatnának.
Igaz, nem magasra tartott, sárga ernyővel hívják fel magukra a hangturisták figyelmét, sokkal inkább a vaskos basszus és gitárhangzással, az erőteljes dobbal és énekkel, na meg a kemény ritmusokkal.
Ami a lényeg: eltévedni képtelenség, ha a Sick Of It All mutatja az irányt.

A banda igazi túlélőbajnok. Műfajtól függetlenül kevés olyan zenekar működik a világon, akik ennyire hosszú időn keresztül, gyakorlatilag töretlen minőséget produkálnak (az pedig talán már az égiek műve, hogy a rock műfajában található arányában talán a legtöbb hozzájuk hasonló, hosszú életű banda).
Ez a teljesítmény már önmagában elég lehet a bizalomra.

A csapat 1989 óta szinte szórja a jobbnál jobb lemezeket, és ebből a sorból a legkevésbé sem lóg ki a Death to Tyrants című 2006-ban megjelent album. Legalábbis negatív értelemben semmiképpen. Az anyag hozza az eddig megszokott, kemény, hardcore-os dallamokat, és távoltól sem érződik rajta, hogy a zenészek egy kicsit is lepihentek volna. Sőt…

Szóval, ha valaki egyáltalán nem ismeri, vagy odáig megy, hogy még csak nem is szereti a hardcore-t, hallgassa meg az együttes legújabb albumát. Amennyiben ettől nem jön meg a kedve, és nem kezd buzgón érdeklődni a korábbi lemezek után…
…nos, akkor valószínűleg a műfaj nélkül fogja leélni az életét. Aki mégis úgy dönt, hogy tesz egy próbát, biztosan nem fogja megbánni.

Az együttes tagjai:
Lou Koller – ének
Pete Koller – gitár
Armand Majidi – dob
Craig Ahead – basszus

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Take the Night Off
2. Machete
3. Preamble
4. Uprising Nation
5. Always War
6. Die Alone
7. Evil Schemer
8. Leader
9. Make a Mark
10. Forked Tongue
11. The Reason
12. Faithless
13. Fred Army
14. Thin Skin
15. Maria White Trash
16. Don’t Join The Crowd (european bonus track)

Diszkográfia:
Rare Cuts
Relentless Single
Life on the Ropes
Live in a Dive
Yours Truly
Call to Arms
Built to Last
Live in a World Full of Hate
Spreading the Hardcore Reality
Scratch the Surface
Just Look Around
We Stand Alone
Blood, Sweat and no Tears