Főkép

A minimalhouse/minimaltechno kultúrája szépen virágzásnak indult az elmúlt pár év során, minek köszönhetően egyre több lemezlovas és producer került és kerül az underground partik színhelyéül szolgáló pincékből és földalatti bázisokból, avagy az ismeretlenségből a fényképezőgépek villanó vakuinak százai elé.

Sajnos ez a folyamat mindig kisebb-nagyobb híguláshoz vezet az adott zenei irányzaton belül, de cserébe esélyt kapnak a szcéna vezető személyiségei, hogy megmutassák magukat a nagyvilágnak, és, hogy a sok évi szervezés és fellépés után végre komolyabb összegek birtokába juthassanak.
A szakma nagy öregeinek sorát erősíti a nigériai születési Jerome Sydenham, aki az imént felvázolt tényállásnak köszönhetően fél éven belül már a második mixlemezével büszkélkedhet.

Főszereplőnk angol apa és jamaikai anya gyermeke, a világot pedig Ibadan városában, Nigériában látta meg. Pár évvel később Angliába ment tanulni, majd végül az 1980-as évek végén New Yorkban telepedett le. A különféle kultúrákban eltöltött évek zenei ízlésében, munkásságában is jól észrevehetőek.

Már az évtized végén tehetségkutatóként dolgozott különféle kiadóknál (például az En Vogue felfedezése az ő nevéhez köthető), a kilencvenes években pedig sajátot alapított szülővárosáról elnevezve (Ibadan Records), és főleg a dj világába jól passzoló, tribal elemekkel, gospellel és hangszerekkel dúsított house felvételeket jelentetett meg. A label legismertebb nevei mára Kerri Chandler, Dennis Ferrer és a Ten City.

Az új évezred – különösen az utóbbi egy-két év – igencsak kegyes a tengerentúlon jól ismert és respektált dj-hez, aki a BBE révén most már Európában is egy arcképpel rendelkező név. Electric Pussycat című, élőben rögzített dj mixe folytatása a tavaly szélnek eresztett Explosive Hi-Fidelity Sounds-nak, s míg az a lemez a Neighbourhood nevű londoni klubban került rögzítésre, addig ez a címmel azonos nevű szórakozóhelyen.

A végeredmény ugyanaz, mint fél éve, így a minimalhouse/minimaltechno, a deep house és a tribalösebb house dimenziói újfent találkoznak egymással hetvennégy perc erejéig, és a stílusok ilyen mértékű változatossága ismét rendkívül üdítően hat.
A jó számválasztéknak köszönhetően a lemez hitelesen mutatja be ennek a földalatti világnak minden szépségét (pl.: Ame – Rej, Julien Jabre – Swimming Places), olykor előtérbe kerülő erotikus fülledtségét (Fudge – Demoniac Lingus) és a gyökerekhez való tartozását (Gaz Nevada – I C Love Affair).

A keverésekben nincsen hiba, s bár élő felvétel mivolta miatt nincsenek benne utóeditálások és -effektezések, mégis jól szólnak. Méltó folytatása az Explosive Hi-Fidelity Sounds-nak, eklektikussága miatt pedig aligha találunk ehhez hasonlót a lemezboltok polcain.

Az albumon elhangzó számok listája:
1. Steve Travolta - Space Kat EFX (Intro)
2. Mathew Jonson - Love Letters From The Enemy
3. Claude Vonstroke - Deep Throat (Original Version)
4. Ferrer & Sydenham Inc. - Double Penetration
5. Âme - Rej
6. Fudge - Demoniac Lingus
7. Ferrer & Sydenham Inc. - The Undertow
8. Julien Jabre - Swimming Places (Jerome Sydenham Remix)
9. 32 Project - Drumming
10. Dennis Ferrer - Son Of Raw
11. Carl Craig - Darkness (Max Mix)
12. DJ Koze - Brutalga Square
13. Martin Solveig Jealousy (Dennis Ferrer Remix)
14. Bioground - Outstanding Emptiness
15. Henrik Schwarz - Leave My Head Alone Brain
16. Gaznevada - I C Love Affair (David Depino Edit)

Kapcsolódó linkek:

www.neonmusic.hu
www.ibadanrecords.com
www.bbemusic.com