FőképKellett nekem kritikus tömeget emlegetni, a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál harmadik napján annyian jöttek el a Kongresszusi Központba, hogy időnként és helyenként mozdulni alig, haladni csak kínkeservesen lehetett. A helyzeten nem javított a felső szintek „néptelensége”, hiszen a legtöbb rendezvény a földszinten zajlott.

Igazából azok jártak jól, akik kijöttek nézelődni és vásárolni, de különösebben nem néztek ki egyetlen programot sem. Menetközben kedvezményes áron, a belépőt is felhasználva (ugye az levásárolható volt) vettek pár könyvet, és viszlát, a Könyvhéten újra találkozunk felkiáltással távoztak.

Sokkal hátrányosabb helyzetben voltak mindazok, akik hozzám hasonlóan tudományos módszerrel, előre megtervezett ütemezéssel érkeztek. A menetrendet nem volt egyszerű összeállítani, mivel időben párhuzamosan zajló programok, valamint dedikálások töltötték ki az időt, amit képtelenség volt optimálisan egyeztetni.

A korai látogatók beülhettek Vámos Miklós közönségtalálkozójára (Liszt terem), a hozzám hasonlóan késve érkezők pedig eldönthették, mit szeretnének jobban: kelta mítoszokkal foglalkozni, vagy Göncz Árpád visszaemlékezését meghallgatni 1956-ról.
Ez utóbbit választottam (Brahms terem), hiszen mindenki Árpi bácsija mostanában ritkán látható, s kíváncsi voltam rá.
Nem csalódtam, hiszen a Kossuth Kiadónál most, a fél évszázados évfordulóra megjelent Krónika 1956 kötet kapcsán személyes emlékeit osztotta meg velünk, elérzékenyült hangon. A könyv egyébként ígéretesnek tűnik, mivel nem csak az októberi eseményekkel foglalkozik, hanem az élet minden területére kiterjedően az egész évet feldolgozza.

Kicsit más a témája, de a maga nemében szintén egyedinek számít Rózsa György televíziós sorozatának (Magyar elsők) nyomtatott változata.
Terjedelmi okokból csak az első 50 rész szerepel benne, de kedvező fogadtatás esetén jön a második kötet – ígérték a szerkesztők. A könyv bevezetőjét jegyző Jancsó Miklós nemzetünk számára meghatározó eseménynek, az első honfoglalásnak két, eleddig ismeretlen verzióját adta közre – mi pedig dőltünk a kacagástól.

Ez a nevetés teljesen hiányzott a szomszédos teremből (Lehár I. terem), ahol komoly előadásba csöppentem, amelyben Dr. Takács Ferenc irodalomtörténész, Pődör Dóra keltológus és Benda Luca, a kötet szerkesztője a General Press Kiadó új könyve, a Kelta mítoszok és legendák kapcsán felsőoktatásra jellemző részletességgel és terjedelemmel foglalkozott a témával. Az elmondottak alapján a kötet tudományos alaposságú, mégis közérthető, és egyben hiánypótló mű.

A sok információtól némileg zsibbadtan távoztam, hogy időben odaérjek az Osiris Kiadó most megjelent Magyar plakát című kötetének bemutatójára (Liszt I. terem), ahol Saly Noémi, Vadas József és Cseh Mária nem csupán a díszes album születéséről beszélt, hanem a honi plakátművészet eddigi 120 évéről, no meg a jelenlegi, nem túl szívderítő helyzetéről is.

Rövid ebédszünet után úgy éreztem, elég volt a bemutatókból, így nem láttam Popper Pétert, Kertész Imrét, sem az ír irodalmi estet. Volt dedikálás, amire sikerült odaérnem (Böszörményi Gyula, Bosnyák Viktória, Szegedi Katalin, Csingiz Ajtmatov, Popper Péter), és volt amire nem (Tisza Kata, Kányádi Sándor, Vámos Miklós, Nemere István, Békés Pál, Jorge Semprún).

Ehelyett könyvekkel vigasztalódtam, hiszen – többek között – megjelent a Münchausen báró kalandjai Gustav Doré által illusztrált változata, L. Ron Hubbard Földi küldetés sorozatának kilencedik kötete, a Zsoldos-díjra jelölt Elveszett emberiség, egy új Shadowrun kötet, Federico Fellini életrajza, és újra kiadták a Generation P-t.

Ekkorra már annyira felduzzadt a látogatószám, hogy ha megálltam nézelődni vagy beszélgetni, nekem jöttek, vagy csak szatyrokkal próbáltak a padlóra küldeni; míg menet közben a leglehetetlenebb helyeken kvaterkázó emberektől nem lehetett haladni. Fél négykor feladtam, eleget láttam a hétvégére. Ígérem a könyvhétre kipihenem magam, de vasárnap semmi pénzért nem jövök ki.

A napsütéses szombat délután hazafelé ballagva, nem is tudom, mit gondoljak. Egyrészt az élmények ott kavarognak bennem, hiszen azért sok szép és értékes könyvet, programot láttam a három nap alatt. Másrészt a kultúrára éhes közönség egy része inkább barbárként, mintsem kultúrált emberként viselkedett.

Legdurvább példám erre az az idősebb hölgy, akinek mobiltelefonja pont egy könyvbemutató alatt elkezdett sipákolni, nem vette fel, inkább lassan kiment a teremből, majd nem sokkal később ismét visszajött, leült az első sorban. De itt még nem volt vége a műsorszámnak, hiszen 10 perccel később ismét megcsörrent a készüléke. Tisztelem az időseket, de azért ez túlzás volt. És sajnos egyáltalán nem egyedi eset.

Aztán ott vannak a fotósok, akit ugyan a munkájukat végzik, csak éppen a fizető vendégekre nincsenek tekintettel. A minél jobb kép elkészítése érdekében éppen csak az ember fejére nem másznak.
Viszonylag kevés fiatalt láttam (bár Ajtmatovra ismét hosszú sorban álltak a főként ifjú dedikálásra várók). A felsőbb szinteken alig volt bámészkodó, vásárló meg még kevesebb (nem értem miért éri meg ott bárkinek is kipakolni), ellenben a nagy nevek még mindig vonzzák az érdeklődőket (pl. Faludy György).
Egyszóval jó, hogy van ilyen rendezvény, de vagy átmeneti látogatóként jöjjön az ember, vagy előtte alaposan készüljön fel a tömegre.