Főkép

Az 1956-ban elindított 87-es körzet-szériával Ed McBain megreformálta a krimiirodalmat, de legalábbis új színnel gazdagította azt. A hitelesség kedvéért New York-i utcákat tisztogató zsaruk mellé szegődött szerző a járőrözés során szerzett tapasztalataiból merítve hamar a rendőrségi procedúrák mesterévé vált.

Könyveiben, noha egy fiktív város sosemvolt körzetének hekusairól ír, minden apró részletre kiterjedően mutatja be a rend őreit, s a számukra teljesen hétköznapi, az olvasóknak viszont ez idáig ismeretlen munkát – nem csoda, hogy elsősorban az élet által szolgáltatott alapanyagból gazdálkodva a sorozat fél évszázad alatt mintegy 55 kötetesre nőtte ki magát.

A Ki öli meg a Ladyt? a széria nyolcadik darabja, s azon kevesek közé tartozik, melyben az aktuális bűntény felderítésére nem állnak rendelkezésre napok, vagy akár hetek: a valójában még el sem követett gyilkosság megakadályozására a körzet zsaruinak alig 12 órája van. Egyik reggel ugyanis a kapitányság újságból kivágott szavakból összeragasztott levelet kap, mely szerint aznap este, pontban 8-kor valaki meg fog halni.

A valakit itt ugyan Ladynek nevezi a feladó, de ez, bármilyen támpont híján aligha segít a fullasztó kánikulától már egyébként is elgyötört nyomozókon: fél nap alatt megtalálni a leendő áldozatot ennyi információ alapján körülbelül olyan feladat, mint mondjuk elővarázsolni magát a Süketet.

A fentiekből is látható, hogy a könyv ritkaságszámba megy a 87-es körzet-sorozatban, hiszen ezúttal nagyon szűkre szabott idővel gazdálkodhatnak a zsaruk, hogy megoldják az aktuális ügyet (amit csak nehezít, hogy a szerzőtől megszokott módon most is akadnak zsákutcák, pont, mint a való életben). Ennek megfelelően feszes, sűrű cselekményt kapunk, mely nem hagy teret unalmas részeknek, vagy mellébeszélésnek. Az ígéretes alapszituáció feszült thrillert sejtet, ami azért is trükkös, mert valójában egy még el nem követett bűntényről van szó.

Ráadásul McBain azzal a teljesen logikus gondolattal is eljátszik, hogy a napi szinten beérkező kamu-bejelentések korában mennyire lehet, vagy érdemes foglalkozni egy újabb, kétségbe vonható hitelességű fenyegetéssel.

Bár a könyv végig izgalmas, és az óra folyamatos ketyegése miatt a történet nem veszít erejéből, a szerző, rá jellemző módon beiktat melléjük egy-két könnyedebb, komikus epizódot (általuk is érzékeltetve, milyen megmosolyogtató helyzeteket produkál néha az élet); s persze a szokásos, regényeihez „mellékelt” tárgyi kellékekről sem kell lemondanunk.

Az ezúttal egy szálon futó cselekményben az állandó szereplők közül ezúttal a vörös hajú melák, Cotton Hawes van soron: természetesen, a többi jól ismert arc is feltűnik, de igazából ez az ő története.

A Ki öli meg a Ladyt? könnyed, gyorsan végigjárható olvasmány, mely ismét csak igazolja azt a találó jellemzést, amit a Publishers Weekly adott az akkor még élő szerzőről: „McBain annyira jó, hogy le kéne csukni.”

A szerző életrajza