William H. Keith, Jr: A dicsőség ára
Írta: Galgóczi Tamás | 2006. 04. 05.
Az utóbbi időben általam olvasott könyvek közül Keith műve kilóg, ugyanis emlékeim szerint fél évre visszamenőleg ez volt az a történet, amit szinte képtelen voltam letenni, és bizony hajnalig olvastam, mert kíváncsi voltam a befejezésre.
Szórakoztató irodalomról lévén szó ez számomra mindenképpen nagy szó, és hasonlót csak a nem sokkal korábban olvasott Hassel újrakiadásnál éreztem. Erre még az egyébként csodált és többre értékelt Virágok háborúja sem volt képes (bár ebben főként a terjedelme volt a ludas)!
Az egyszerű, lényegre törő stílus, a cselekménynek alárendelt leírások mind-mind a történet gördülékenységét hivatottak elősegíteni, Mélylélektan és nyelvi lelemények hiányában az olvasónak nincs más dolga, mint figyelni az események menetét, és a megfelelően adagolt csúcspontokon aggódni a jó oldalon harcoló zsoldosokért, illetve az erre fenntartott pillanatokban örvendezni sikereiknek.
Tulajdonképpen mindenki megkapja a magáét ebben a Battletech regényben, hiszen a kellőképpen csavaros politikai kavarás, a változatos mechcsaták, valamint a világ állapotát, viszonyait bemutató részek egyaránt szerepet kapnak, de mindezt úgy tálalja Keith, olyan természetességgel, hogy csak ámulok és bámulok.
Ebből a szempontból zseniális. Amikor pedig már nem boldogul az általa keltett bonyodalmakkal, visszanyúl az európai kultúra gyökereit jelentő görögökhöz, és felhasználja az általuk kitalált isteni közbeavatkozást (deus ex machina) a hősök megmentése érdekében – dicséretére legyen mondva, erre csupán egyetlen alkalommal kerül sor, és akkor sem teljesen légből kapott ez a megoldás.
Az 1950-ben született William H Keith Jr. jelen trilógiáján kívül még két Battletech regényt írt (Tactics of Duty és Operation Excalibur), melyek közül az első 1995-ben Origins díjat kapott. De nem csak mások által kitalált világokban játszódó művei vannak (Buck Rogers, Babilon 5, Stardrive) hanem számos saját fejlesztésű is (Cybernarc és Warstrider sorozat, Heritage trilógia), melyek többségében fontos szerepet játszik a katonai szál. Talán nem lenne rossz üzlet a többi katonai vonatkozású sci-fi regényét is magyarítani.
Szórakoztató irodalomról lévén szó ez számomra mindenképpen nagy szó, és hasonlót csak a nem sokkal korábban olvasott Hassel újrakiadásnál éreztem. Erre még az egyébként csodált és többre értékelt Virágok háborúja sem volt képes (bár ebben főként a terjedelme volt a ludas)!
Az egyszerű, lényegre törő stílus, a cselekménynek alárendelt leírások mind-mind a történet gördülékenységét hivatottak elősegíteni, Mélylélektan és nyelvi lelemények hiányában az olvasónak nincs más dolga, mint figyelni az események menetét, és a megfelelően adagolt csúcspontokon aggódni a jó oldalon harcoló zsoldosokért, illetve az erre fenntartott pillanatokban örvendezni sikereiknek.
Tulajdonképpen mindenki megkapja a magáét ebben a Battletech regényben, hiszen a kellőképpen csavaros politikai kavarás, a változatos mechcsaták, valamint a világ állapotát, viszonyait bemutató részek egyaránt szerepet kapnak, de mindezt úgy tálalja Keith, olyan természetességgel, hogy csak ámulok és bámulok.
Ebből a szempontból zseniális. Amikor pedig már nem boldogul az általa keltett bonyodalmakkal, visszanyúl az európai kultúra gyökereit jelentő görögökhöz, és felhasználja az általuk kitalált isteni közbeavatkozást (deus ex machina) a hősök megmentése érdekében – dicséretére legyen mondva, erre csupán egyetlen alkalommal kerül sor, és akkor sem teljesen légből kapott ez a megoldás.
Az 1950-ben született William H Keith Jr. jelen trilógiáján kívül még két Battletech regényt írt (Tactics of Duty és Operation Excalibur), melyek közül az első 1995-ben Origins díjat kapott. De nem csak mások által kitalált világokban játszódó művei vannak (Buck Rogers, Babilon 5, Stardrive) hanem számos saját fejlesztésű is (Cybernarc és Warstrider sorozat, Heritage trilógia), melyek többségében fontos szerepet játszik a katonai szál. Talán nem lenne rossz üzlet a többi katonai vonatkozású sci-fi regényét is magyarítani.