Főkép A 2005 tavaszán tartott 12. Titanic fesztivál közönségdíjasa volt a Zsinóron, de a mozikba csak 2006 januárjában került. A dán bábfilm igazi különlegesség, noha a legtöbb kritikusa gyengének, kiszámíthatónak érezte a sztorit. De talán itt nem is ez a legfontosabb.
 
Mert való igaz, hogy maga a történet a legősibb legendákból és mítoszokból táplálkozik, viszont egy sajátos, külön kis világban játszódik.
A film elején láthatjuk, amint Hebalon meghasonlott királya önkezével vet véget életének (elvágva a fejéhez kapcsolódó legfőbb zsinórt), s hogy aztán hataloméhes, gonosz testvére mint tünteti el búcsúlevelét, és hiteti el a trónörökössel, Hal Tarával, hogy ősi ellenségeik, a zerithek végeztek orvul apjával.
A fiú természetesen bosszút esküszik, ám hosszú útján, míg álruhába bújva kutatja apja vélt gyilkosainak nyomát, meg kell tanulnia, hogy a gyűlölet az, ami gúzsba köt…
 
Szerelem, ármány, bosszú, tragédia, emberség – mindezek részei a filmnek. Valóban semmi új nincs a sztoriban, de pont mivel évezredes motívumokból épül fel, könnyű vele azonosulni.
 
A filmmel kapcsolatban nyilvánvalóan a bábokból fakadó sajátosságokat szokás kiemelni. Eleve nincs is túl sok bábfilm, pláne nem olyan, ami nem kimondottan gyerekeknek készül. A Zsinóron azonban nem szimplán technikailag érdekes.
Ebben a világban a marionett bábok valóban, tudatosan bábok, akiket számos zsinór köt az éghez, az ott lakozó, ismeretlen Nagy Mozgatóhoz – és így egymáshoz is. Zsinóraik mindent meghatároznak – lenyűgöző, mennyire kidolgozták a film alkotói ezt a világot, figyelve minden, a zsinórokhoz kapcsolódó még oly’ kicsiny részletre.
A néző apránként eszmél rá ezekre a finomságokra, és ez rendkívül izgalmassá teszi a filmet.
 
A Zsinóron legfőbb erénye azonban az üdítő újdonságok mellett is valami más. Mégpedig a hangulat, ami a színekből, a fényképezésből, a gyönyörűen kidolgozott bábok látványából fakad.
Mindezek a történésekhez, a karakterek személyiségéhez szimbolikusan és egyértelmű sajátosságokkal egyaránt alkalmazkodnak, és így az a döbbenetes érzése támad a nézőnek, hogy a faragott, tehát statikus arcok és testek mégis élnek, játszanak.
 
Ez természetesen a szerte Európából érkezett, népes bábos gárda érdeme is. Tekintve, hogy egy-egy bábot akár öten is mozgattak az élethűség miatt, és hogy több mint száz báb szerepel a filmben, óriási és rendkívül összeszedett munkát igényelhetett ez a film a stábtól. Kell-e mondanom, hogy, az eredményt látva, megérte?!
Az egyes szereplőknek hangjukat kölcsönző, szintén remek munkát végzett színészek között néhány nevesebbet is találunk, így pl. Zita Cathrine McCormack (pl. A Rettenthetetlen, A velencei kurtizán), Hal James McAvoy (a Narnia krónikák Tumnusa), a gonosz Ghrak pedig Ian Hart (a Harry Potter és a Bölcsek Köve Mógus professzora) hangján szólal meg.
 
Kíváncsi lennék, a film készítői látták-e az avantgarde metalt játszó amerikai Tool zenekar egyik-másik videóklipjét (pl. Sober, Prison Sex, Stinkfist), amikben teljesen egyéni, ebben a közegben végképp példátlan módon alkalmazták a bábokat. Ott ugyan a zsinórok csak ritkán látszanak, ám hasonlóan kifejező és atmoszférikus hatást értek el a bábokkal.
 
Aki a hibákat keresi, a Zsinóron-ban is fog találni, de aki kíváncsi egy igazán különleges filmre, az ha belehúz, még talán moziban is megnézheti. Érdemes!