Főkép

A politikai rendszerváltást megelőzően, hasonló átrendeződés ment végbe a hazai mozihálózatban is, amikor a keleti tömb filmjeit felváltották az angolszász eredetű alkotások. Mindkét változást illetően felemás érzés marad az emberben: van aminek örülhet az új érában, s van amit sajnál a régiből. Mindazonáltal úgy vélem a filmrajongók jártak jobban, különösen mióta az egyre elterjedtebb és megfizethetőbb árú DVD lemezek nem csak a pár hónappal korábbi sikerfilmeket teszik elérhetővé, hanem apránként (legalábbis most úgy tűnik) minden, komoly értéket képviselő klasszikus alkotásra is sor kerül (Fritz Lang, Woody Allen, stb.).

A Mokép ebből a szempontból jelentős lépést tett meg, amikor DVD-n kiadta Tarkovszikj pár filmjét (köztük a Solarist és a Stalkert). Ennek a folyamatnak újabb példája Kalatozov díjnyertes alkotása, a Szállnak a darvak.

Ne tagadjuk, de ha szovjet és háborús filmre gondolunk, akkor elsősorban a tömegesen támadó gyalogság, vagy az erdőben-mocsárban vonuló partizánosztag képe villan be. Csak a birodalom hanyatlása, és az ezzel járó engedékenyebb idők hozták magukkal a mára sablonossá vált ábrázolásmódok és helyzetek változását (példaként gondolok itt Klimov kivételes Jöjj és lásd filmjére).

Ebből a szempontból kivételes Kalatozov alkotása, mivel ő már 1957-ben szakított a hagyományokkal, és olyan háborús drámát rendezett, amiből hiányoznak a véres frontjelenetek, politikai tisztek és a német megszálló csapatok. A tragédia emberek kapcsolataiból, illetve az emberek gyengeségéből vagy helytállásából, következetességéből következik.

Fiatal szerelmespár esküvő előtt, de kitör a háború, és a vőlegény (Borisz) önként bevonul. A búcsú némi kölcsönös önfejűség miatt elmarad, majd hónapok telnek el, a hátországot kitelepítik Szibériába, a tábori posta meg csak nem hozza a várt levelet. Nem könnyű helyzet ez az árvaságra jutott fiatal lánynak (Veronika) – főleg úgy, ha a szeretett férfi léha öccse folyamatosan udvarol neki, és közeledésével zaklatja.

Színészi szempontból ezt a feladatot Tatjana Szamojlova kiválóan oldja meg, de amúgy áthatja játékát az életszeretet. Ahogy mosolyog, jön-megy a vásznon, ahogy vívódik, vagy éppen dönt, az egyszerűen csodálatos (ráadásul az arca engem állandóan Björkre emlékeztet, ami csak további plusz pontokat jelent). Nem véletlenül díjazták teljesítményét a különféle nemzetközi filmszemléken. Kár, hogy 1957 után alig láthattuk ehhez fogható filmben.

Mellette a többi férfi szereplő csak másodhegedűsnek látszik, szerelme, annak öccse, apósa (másik kedvencem) bár határozott karakterek, nem kapnak elegendő időt a bizonyításra. Ráadásul ugye ez még a háború előtti társadalom, amelyben a szocialista erkölcsök uralkodnak, amit nem csak a szerelmespár közötti fizikai kapcsolat pusziban kimerülő mivolta, hanem az emberek munkához, becsülethez és kötelességtudathoz való viszonya is jellemez.

Természetesen nem vitatom ennek túlzó és illuzórikus mivoltát (azért Sztálin mégsem emberbaráti tevékenységéről híres), de a film ettől függetlenül megáll a maga lábán. Nem a propagandaszövegével, hanem a szemmel látható, tudatosan kialakított filmnyelvvel olyan érzelmeket vált ki a nézőből, amelyeket hiába is keresnénk bármely szappanoperában, vagy akár a Titanicban.

A rendező zsenijére jó példa Borisz halála, vagy Veronika szülőházának pusztulása (ritkán látni ilyen erőteljes, mégis vértől és erőszaktól mentes jelenetsort). Az sem utolsó érzés, látni, mennyire európai emberek élnek tőlünk keletre, akik sokkal közelebb állnak hozzánk, mintsem gondolnánk.

A magyar DVD-kiadás extrái:
Interjú a főszereplőkkel
Korabeli filmhiradó
Filmelőzetes

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (DD 2.0), orosz (DD 5.1)
Felirat: magyar, angol, orosz
Kép: 4:3