Főkép

Egyre nehezebb bármit is írnom a Children Of Bodomról. No nem azért, mert esett volna a zenéjük színvonala. Épp ellenkezőleg. Ha lehetséges, új albumukkal minden eddigi teljesítményüket felülmúlták, az anyag magasztalásához azonban kifogytam a szavakból, nem találok olyan jelzőket, olyan találó megjegyzéseket, melyekkel kellő módon méltathatnám az új lemezt.

Annyit azonban mindenképp meg kell említenem, hogy a vérfrissítés hallhatóan jót tett a bandának, aminek következtében minden eddiginél keményebb, zúzósabb, mellbevágóbb muzsikát sikerült komponálniuk. Az első albumok Stratovariusosan, Malmsteenesen rockba ültetett neobarokkjától mára eljutottak a Slayer és a Pantera valóban kőkemény metáljához. Klasszikus analógiával élve alig pár esztendő alatt sikerült bejárniuk a Bachtól és Mozarttól Richard Straussig és Arnold Schönbergig vezető utat.

A számok némileg lassabbak, vontatottabbak a korábban megszokottaknál, ami csak segít a szó legszorosabb értelmében belénk döngölni a zenei üzenetet, mégis ugyanaz az erő, ugyanaz a kifogyhatatlan energia érezhető ki minden nótából, ami kétségtelenül a legjobb finn - sőt, talán általában véve a legjobb - hard core metál bandává teszi a Bodomot.

Janne Warman, a Warmennel ugyancsak aktív billentyűs hangszeres egyre inkább rátalál saját hangjára, pedig az önálló projekttel készített lemez nem mutatott többet a régebbi próbálkozásoknál. A gitárok, elsősorban a szólók szintén karakteresebbek; Alexi és Roope már nem csupán a hagyományos funkcionális zene harmóniáit és skáláit képesek eredeti módon beépíteni az improvizáció jellegű kiállásokba, hanem értő módon eljátszanak a kromatika adta végtelen lehetőségekkel is.

Ugyanakkor a „We’re Not Gonna Fall”-éhoz hasonló, kifejezetten eltalált, jellegzetesen metálos riffekkel sikerül emlékezetessé, könnyen megjegyezhetővé tenni a dalokat. Voltaképpen egyetlen nótát sem szabadna kiemelni, annyira egységes az album, legfeljebb a számomra legizgalmasabb szám, az „If You Want Peace... Prepare For War” kapcsán érzek késztetést, hogy megemlítsem: az eszeveszett tempó mellett a két gitárra felelő billentyűs szóló is arra ösztönöz, hogy erre tegyem le a voksomat, ha a legjobban sikerült számot kell kiválasztanom.

Egy szó mint száz, a Children Of Bodom ismét tökéleteset alkotott.

Az együttes tagjai:
Roope Ukk Latvala - gitár
Jaska W. Raatikainen - dobok
Alexi „Wildchild” Laiho - ének és gitár
Henkka T. Blacksmith - basszusgitár
Janne Jameson Warman - billentyűs hangszerek

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Living Dead Beat
2. Are You Dead Yet?
3. If You Want Peace... Prepare For War
4. Punch Me I Bleed
5. In Your Face
6. Next In Line
7. Bastards Of Bodom
8. Trashed, Lost & Strungout
9. We’re Not Gonna Fall

Diszkográfia:

Something Wild (1997)

Hatebreeder (1999)

Follow The Reaper (2000)

Hate Crew Deathroll (2003)

Are Your Dead Yet? (2005)

Blooddrunk (2008)

Relentless Reckless Forever (2011)

Halo Of Blood (2013)