Főkép

A svéd Therion nem mindig játszott szimfonikus opera metált, hanem „közönséges” death metal bandaként indultak. Számaikra épp ezért a hörgősebb, üvöltősebb énekszólamok voltak jellemzőek, és a gitárhangzás is jóval durvábbnak hatott a mostani, kristálytiszta megszólalásnál. Ugyanakkor a halálmetálosok lelkületétől sosem állt távol az összetettség. Talán, mert nem akarták untatni a közönséget, nótáikat a gyakori tempó- és témaváltások jellemezték, és a Dimmu Borgirhoz hasonlóan ők sem ijedtek meg néhány klasszikus motívum beépítésétől, vagy akár egy basszus-bariton és egy szoprán énekes szerepeltetésétől.

Ami engem illett, ez az ösztönösebb, talán kiforratlanabb muzsika sokkal jobban megérint, mint a Thelivel kezdődő korszak lemezeinek némelyike, hiszen a felderítetlen területre merészkedés óhatatlanul magával vonja a tévelygés, sőt, az eltévedés lehetőségét.

A Lepaca Kliffoth viszont teljesen egységes anyag, mely a lendületes kezdő számtól az album két legsikerültebb nótájáig, a címadó „Lepaca Kliffoth”-ig és az egyik későbbi lemezre utaló „Evocation of Vovin”-ig magával sodor. Az előbbi, a markáns, pár akkordot ismételgető és váltogató középtempós gitármotívumból kibontakozó gyors témájával, majd a lezáró, fenyegető, már-már hátborzongató kántálásával a 2004-es párlemezt előlegezi meg. Az „Evocation of Vovin” pedig ismét jellegzetesen Christopher Johnssonos, egészen remek kis darab, operaénekesekkel, szintetizátorral és az albumot tökéletesen lekerekítő befejezéssel.

A két bónuszszámot akár a korai Metallica és Anthrax zenéjével egyívásúnak is nevezhetném – ha nem több mint tíz évvel később születtek volna. Erőteljes, dinamikus nóták, melyek nem csak a hely- és időkitöltés miatt kerültek fel a digipak-kiadásra, noha jellegükben meglehetősen eltérnek az album koncepciójától, és megfosztják azt a katartikus befejezéstől. Ezért azt ajánlanám mindenkinek, hogy legalább egyszer hallgassa meg a lemezt a ráadások nélkül.

A Lepaca Kliffoth nem kizárólag azért nagyszerű anyag, mert összetettségében és témáiban megelőlegezi a Kristian Niemann-éra lemezeit, hanem önmagában is értékes zene. Zúzósabb, nyersebb a későbbi albumoknál, de épp ezért a kevésbé elvontabb ízléseket is kielégíti, miközben a mai Therion-rajongók sem csalódhatnak benne.

Az együttes tagjai:
Christopher Johnsson - gitár, ének, billentyűs hangszerek
Piotr Wawrzeniuk - dobok
Fredrik Isaksson - basszusgitár

Közreműködik:
Hans Groning - basszus-bariton
Claudia Maria Mokri - szoprán
Harris Johns - gitár
Jan - ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Wings Of The Hydra
2. Melez
3. Arrival of the darkest queen
4. The Beauty in Black
5. Riders of Theli
6. Black
7. Darkness Eve
8. Sorrows of the moon
9. Let the new day begin
10. Lepaca Kliffoth
11. Evocation of Vovin

A digipakon szereplő bónuszszámok:
12. Enter the voids
13. The veil of golden spheres

Diszkográfia:
Time Shall Tell (1990 - EP)
Of Darkness... (1991)
Beyond Sanctorum (1991)
Ho Drakon Ho Megas (1993)
Beauty In Black (1995 - EP)
Lepaca Kliffoth (1995)
Siren Of The Woods (1996 - EP)
Theli (1996)
A’arab Zaraq - Lucid Dreaming (1997)
Eye Of Shiva (1998 - EP)
Vovin (1998)
Crowning Of Atlantis (1999)
Deggial (2000)
Secret Of The Runes (2001)
Live In Midgard (2002 - élő)
Lemuria (2004)
Sirius B (2004)
Celebrators Of Becoming (2006 - 4DVD + 2CD)
Gothic Kabbalah (2007 – 2CD)