Főkép

Sajnálatosan kevés olyan film készült, ami a vadnyugat mítoszát és az arról forgatott mozikat parodizálja ki, nevetésre késztetve a nézőt. Hamarjában csak kettő jut eszembe, a Marx testvérek 1933-as Botrány a vadnyugaton (Go West) című darabja és Mel Brooks 1974-es Fényes nyergek című alkotása. Itt álljunk is meg egy gondolatra. A borítón látható felirat szerint a Blazing Saddles eredeti cím a magyarítás során Fényes nyergekre változott. Ám ha valaki elindítja a dvd-t, akkor nem csalás nem ámítás, ott már a sokkal szöveghűbb Lángoló nyergek elnevezéssel találkozhat. Ezen akár nevetni is lehetne, ha sajnos nem lenne általánosan jellemző a honi filmforgalmazásra (kiadóktól függetlenül) a címválasztások nehezen érthető logikája. Szóval mondhat a színes borító amit akar, számomra Brooks filmje továbbra is Lángoló nyergek marad.

Szerencsére a tartalom nem változott, ez még ugyanaz a mozi, ami annak idején világszerte sikert aratott (meglepő módon ez a pénztáraknál is érezhető volt). Megvan benne mindaz, ami Brooks alkotásaira jellemző: az alapul vett műfaj (jelen esetben a western) klasszikusainak alapos ismerete, a közismert jelenetek parodisztikus átdolgozása, időnként vaskos verbális és képi humor, vicces szövegű songok.

A történetet ne vegyük komolyan (egyébként is paródiáról van szó), hiszen telítve van anakronizmusokkal (a kocsmában két pohár között Friedrich Nietzsche-től idéz a Magnumból ismerős színész, a vadnyugati söpredék között második világháborús német katonák várakoznak, akik eskütételnél automatikus köszöntésre emelik kezüket, de a semmi közepén felállított pénzbedobós kapu is frenetikus ötlet, stb.), hogy aztán a nagy fináléban az egész színészgárda kisétáljon a vászonról. Nem mennek messzire, hiszen a Warner stúdiókban tovább folytatják a verekedést, hogy aztán hőseink a közeli moziba beülve megnézzék saját történetük végét (az ötlet némileg átdolgozott formában az Űrgolyhókban is felbukkan). Első hallásra szintén sokkoló a németül megszólaló indián törzsfőnök (Mel Brooks), mint ahogy fenomenális a fehérek által kisajátított sheriff tisztséget betöltő fekete Bart (Cleavon Little), tip-top külsejével és Gucci cuccaival. Mintha nem is a poros tájon lovagolt volna órákat, hanem valami puccos divatbemutatóról szalajtották volna. Bőrszínén annyira meglepődik a lakosság, hogy reflexből olyat tesznek, amit a rájuk támadó banditákkal szemben eszükbe nem jutna – fegyvert ragadnak. De nem folytatom a történet ismertetését, egyrészt vétek lenne minden poént elárulni, másrészt alaposan túllépném a megadott terjedelmet. Arra azért felhívom az érdeklődök figyelmét, hogy a cowboyok babvacsoráját vétek kihagyni, ha mást nem is, ezt a jelenetet biztosan nem felejti el senki, aki egyszer is látta a filmet.

Kiemelkedő színészi teljesítmény – véleményem szerint – nincs a filmben (bár a végzet szőke asszonyaként ténykedő Madeline Kahn-t játékáért Oscar-díjra jelölték), viszont mindenki jól teljesít, ami kiegészítve a jó forgatókönyvvel és a határozott elképzelésekkel bíró rendezővel, emlékezetes viccorgiát eredményez (ha valaki kíváncsi, hogyan hallani háttérzeneként nagyzenekart a filmekben, akkor ebből a filmből ezt is megtudja).

Brooks életművének legalább annyira jól sikerült darabja ez, mint az Űrgolyhók, az Ifjú Frankenstein, a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme, a Drakula meghalt és élvezi valamint a Hitchcock paródia (benne a galambok végzetes támadásával utalva a Madarakra). Végiggondolva érhető, ha a Lángoló nyergek után más nem nagyon csinál viccet a westernből – nem lenne könnyű dolga.

A lemezen található extrák:
Mel Brooks audiokommentárja
Vissza a nyeregbe! (dokumentumfilm)
Madeline Kahn portré
Black Bart tv-sorozat pilot (teszt)
Kimaradt jelenet(ek)
Előzetes