Kiperä: Nousu ja uho (CD)
Írta: Galamb Zoltán | 2005. 08. 03.
Lassan tíz éve már, hogy a belvárosban sétálgatva egyszer csak megállni voltam kénytelen, olyan csodát pillantottam meg egy Vörösmarty téri ideiglenes színpadon. Nem kedvelem különösebben a néptáncot, azonban azokat a szilaj, ugyanakkor végtelenül kecses lépéseket és mozdulatokat, melyekkel a Helsinkiből érkezett csoport táncolt, sem korábban, sem azóta nem láttam az övékéhez fogható kombinációban.
És ami különös varázst kölcsönzött az egésznek, az a valójában semmihez sem hasonlítható kísérőzene volt, aminek hangfelvételét rögtön a helyszínen meg is vettem, annak ellenére, hogy nem szokásom az utcán beszerezni bármit is.
E mesés muzsika a már régóta növekvő, ám akkoriban virágba szökkenő világzenei stílusirányzat jegyeit viseli magán. A szokatlan hangszer összeállítás - hegedű, tangóharmonika, gitár vagy mandolin, nagybőgő és ütőhangszerek -¬ eleve rendkívüli hangzást feltételez, amihez a karéliai népzene és a kortárs minimalista és repetitív törekvések hatása járul.
A folklorisztikus forrásokról maga az együttes gitárosa mesélt nekem, amikor arról érdeklődtem tőle, hogy a finnek valóban ilyen zenékre ropják-e az ottani táncházakban. A kérdés azért merült fel bennem akkor, mert a táncok között két lengyel-orosz jellegű polka, az „Ellin polkka” és a „Dallas” is szerepelt, miközben az aszimmetrikus ritmusokból összerakott, gyors, mégis lassú hatású, síró hegedűvel és tündéri énekkel kiteljesedő „Kylätiellä”, valamint a koncert- és albumzáró „Ilonpito” breton, orosz és magyaros elemeket is magába olvasztó, visszafogott csűrdöngölője némileg Michael Nyman eltűnődőbb darabjainak hangulatát idézte fel bennem.
A gitáros fiú azonban biztosított róla, hogy mindez autentikus népzene, habár azóta is meggyőződésem maradt, hogy a Kiperä világzenéje csupán annyira mondható hiteles, a mai zenéktől meg nem fertőzött folkmuzsikának, amennyire a finnekhez leginkább hasonlítható Kolinda sajátos népzene-értelmezése is az.
Mégis, még háromszor megnéztem, meghallgattam őket, mivel nem tudtam betelni ezzel a kivételes és akkoriban máshol nem hozzáférhető zenével.
Azóta érdeklődöm behatóbban távoli nyelvrokonaink zenéje és kultúrája iránt, aminek következtében a rockzenében is folyton keresem az arra érdemes finn előadókat. Ennek ellenére sokáig eszembe sem jutott, hogy bárkinek ajánljam ezt a ritkaságszámba menő felvételt, ám amióta az album címe felbukkant a katalógusokból időközben kikerült CD-ket forgalmazó internetes honlapokon, senkit sem szeretnék megfosztani ettől a semmi máshoz nem fogható élvezettől.
Az együttes tagjai:
Minna Ilmonen - hegedű
Maija Karhinen - tangóharmonika, ének
Topi Korhonen - gitár
Kari Kääriäinen - ütőhangszerek
Matti Laitinen - gitár, mandolin
Timo Myllykangas - nagybőgő
Mika Virkkala - hegedű, mandolin
Janne Viksten - bendzsó
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Vant’tuut
2. Kylätiellä
3. Kaiho
4. Ellin polkka
5. Himlens polska
6. Dallas
7. Voi ruusuni
8. Eihän tämä maa
9. Ilonpito
És ami különös varázst kölcsönzött az egésznek, az a valójában semmihez sem hasonlítható kísérőzene volt, aminek hangfelvételét rögtön a helyszínen meg is vettem, annak ellenére, hogy nem szokásom az utcán beszerezni bármit is.
E mesés muzsika a már régóta növekvő, ám akkoriban virágba szökkenő világzenei stílusirányzat jegyeit viseli magán. A szokatlan hangszer összeállítás - hegedű, tangóharmonika, gitár vagy mandolin, nagybőgő és ütőhangszerek -¬ eleve rendkívüli hangzást feltételez, amihez a karéliai népzene és a kortárs minimalista és repetitív törekvések hatása járul.
A folklorisztikus forrásokról maga az együttes gitárosa mesélt nekem, amikor arról érdeklődtem tőle, hogy a finnek valóban ilyen zenékre ropják-e az ottani táncházakban. A kérdés azért merült fel bennem akkor, mert a táncok között két lengyel-orosz jellegű polka, az „Ellin polkka” és a „Dallas” is szerepelt, miközben az aszimmetrikus ritmusokból összerakott, gyors, mégis lassú hatású, síró hegedűvel és tündéri énekkel kiteljesedő „Kylätiellä”, valamint a koncert- és albumzáró „Ilonpito” breton, orosz és magyaros elemeket is magába olvasztó, visszafogott csűrdöngölője némileg Michael Nyman eltűnődőbb darabjainak hangulatát idézte fel bennem.
A gitáros fiú azonban biztosított róla, hogy mindez autentikus népzene, habár azóta is meggyőződésem maradt, hogy a Kiperä világzenéje csupán annyira mondható hiteles, a mai zenéktől meg nem fertőzött folkmuzsikának, amennyire a finnekhez leginkább hasonlítható Kolinda sajátos népzene-értelmezése is az.
Mégis, még háromszor megnéztem, meghallgattam őket, mivel nem tudtam betelni ezzel a kivételes és akkoriban máshol nem hozzáférhető zenével.
Azóta érdeklődöm behatóbban távoli nyelvrokonaink zenéje és kultúrája iránt, aminek következtében a rockzenében is folyton keresem az arra érdemes finn előadókat. Ennek ellenére sokáig eszembe sem jutott, hogy bárkinek ajánljam ezt a ritkaságszámba menő felvételt, ám amióta az album címe felbukkant a katalógusokból időközben kikerült CD-ket forgalmazó internetes honlapokon, senkit sem szeretnék megfosztani ettől a semmi máshoz nem fogható élvezettől.
Az együttes tagjai:
Minna Ilmonen - hegedű
Maija Karhinen - tangóharmonika, ének
Topi Korhonen - gitár
Kari Kääriäinen - ütőhangszerek
Matti Laitinen - gitár, mandolin
Timo Myllykangas - nagybőgő
Mika Virkkala - hegedű, mandolin
Janne Viksten - bendzsó
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Vant’tuut
2. Kylätiellä
3. Kaiho
4. Ellin polkka
5. Himlens polska
6. Dallas
7. Voi ruusuni
8. Eihän tämä maa
9. Ilonpito