Főkép

Avril Lavigne az MTV punk-reneszánszának hullámán lovagolt be a köztudatba, és ezért sokan nem is tartják valóban eredeti előadónak. Pedig a kanadai kamaszlány hihetetlen tehetség, amilyenből csak évtizedenként néhány születik a világban. Azt viszont én is elismerem, hogy a deszkás-anarchista imidzs kissé visszataszítónak hatott, mikor a zenecsatornák először játszani kezdték a „Complicated” hamar slágerré vált klipjét.

Ezért is örültem annak, hogy a kizárólag az általános iskola és a gimnázium határmezsgyéjén botladozó serdülőkön kívül most már a meglettebb urakra és hölgyekre is gondoltak, és a bő gatyát meg a khaki pólót felváltotta a skótkockás szoknya, a kis fekete ruha és a farmerrel hordott póló – egyszóval Avril tehetségén kívül immár nőiességével is hathat a közönségére.

A meglettebb urakat és hölgyeket – amilyen én is vagyok – nem véletlenül említettem, ugyanis a dalok mindegyike a rockzene fénykorának sémáját követi: verse – (verse) – refrén – verse – refrén – híd – refrén – refrén variáció (csupán a hard rockban elhagyhatatlan szóló hiányzik), s ebből következően nosztalgikus hangulatával, mintegy tudat alatt próbálja megfogni a potenciális rajongókat. A jól bevált sablon mellé persze zeneszerzői lelemény és professzionális előadás is szükségeltetik, máskülönben sem Avril, sem a kiadó nem számíthatna átütő sikerre.

És a talentumon kívül éppen az invenció meg a professzionalitás emeli ki az Under My Skint a többi hasonló kísérlet közül. A hangszeresek minden hangot tökélyre vitt technikával szólaltatnak meg, még ha nem is Paganinit megszégyenítő futamokról van szó, a vokális részek pedig gyönyörűen felépített, izgalmas harmóniákban olvadnak össze az instrumentumokkal.

A komponisták – Avril mellett elsősorban Evan Taubenfeld és Chantal Kreviazuk – ügyeltek rá, hogy még a „Fall To Pieces”-hez hasonló, kissé unalmasabb nótákba is kerüljön legalább egy zeneileg kiemelkedő pillanat, és az albumot záró „Slipped Away” se váljon nyálas nagypapa-siratóvá. A számok többsége így kifejezetten kellemes, jó értelemben vett slágerzene, és valahol éppen az a szimpatikus nekem Avrilben, hogy felvállalja a popularitást. És ami a legfontosabb: mérhetetlen zsenialitás kell ahhoz, hogy a punk erősen korlátozott dallam- és harmóniakészletéből épkézláb, ütős slágereket gyártson valaki!

Márpedig a punk Avril zenéjének alapja, amit a „Freak Out” gitárriffje, a középgyors „Who Knows”, az Üvegtörők hangulatát idéző „Forgotten”, no meg a lendületes „He Wasn’t” is bizonyít, mely utóbbi nóta az album három legkiemelkedőbb számának sorát nyitja meg. Ezek közül személyes kedvencem a „He Wasn’t”-ra rögtön következő „How Does It Feel”, ahol a hídban Avril hangja mintha az ír Sinead O’Connoréra emlékeztetne.

Már csak az a kérdés, mi lesz Avrillel, ha kinövi a bakfis-szerepet, és komoly nőként kell kiállnia a színpadra vagy a stúdiók mikrofonjai elé? De nem féltem őt, mert tehetsége és adottságai fényes karrierre predesztinálják, és ha nem csinál valami meggondolatlanságot, akár a rockzene Madonnája is válhat belőle.

Előadó:
Avril Lavigne – ének, gitár

Közreműködők:
Michael Ward – gitár
Jon O’Brien – billentyűsök, programozás
Josh Freese – dobok
Static – billentyűsök, programozás
Brooks Wackerman – dobok
Chantal Kreviazuk – zongora
Evan Taubenfeld – gitár, dobok, háttérvokál
Butch Walker – gitár, basszusgitár, ütősök, billentyűsök, programozás, háttérvokál
Kenny Creaswell – dobok
Phil X – gitár
Mike Elizondo – basszusgitár
Bill Lefler – dobok
Brian Garcia – ütősök
Jason Lader – basszusgitár, programozás
Raine Maida – billentyűsök
Victor Lawrence – cselló
Mark Robertson – hegedű
Sam Fisher – hegedű
Sam Formicola – hegedű
Shanti Randall – brácsa
Alma Fernandez – brácsa
Kenny Aronoff – dobok, ütősök
Ben Moody – gitár
Nick Leahly – gitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Take Me Away
2. Together
3. Don’t Tell Me
4. He Wasn’t
5. How Does It Feel
6. My Happy Ending
7. Nobody’s Home
8. Forgotten
9. Who Knows
10. Fall To Pieces
11. Freak Out
12. Slipped Away

Diszkográfia:

Let Go (2002)
My World (DVD) (2003)
Under My Skin (2004)
The Best Damn Thing (2007)
The Best Damn Tour - Live In Toronto (DVD) (2008)
Goodbye Lullaby (2011)
Avril Lavigne (2013)


Avril Lavigne hivatalos honlapja:
www.avrillavigne.com