FőképÚgy tűnik, Miki Egér felett végleg eljárt az idő – legalábbis ami a technikai nívót illeti. A Jégkorszak ugyanis olyan magasra helyezte a mércét, hogy azt még sokáig nehéz lesz túlszárnyalni, pedig azóta nem kevés víz folyt le a Dunán, a maga nemében jobban elkészített számítógépes animációs filmet viszont azóta sem láttam, hiába hogy a technológia ma már sokkal nagyobb mozgásteret biztosít az alkotóknak.

Mindez jórészt annak köszönhető, hogy a számítógépes animátorok és rajzolók nem az élethűségre, hanem a puszta életszerűségre törekedtek, vagyis némileg szándékoltan elnagyolták, sematizálták a szereplőket és a felületeket, amitől valódi rajzfilmes hangulata van ennek a kedves kis történetnek, szemben a „megszokott” számítógép generálta képeket használó filmekkel, mint amilyen a saját kategóriájában egészen nagyszerű Final Fantasy vagy a Toy Story volt.

A mese három jégkorszak előtt élt állat alapjaiban természetellenes szövetségét mutatja be, akik egy embercsecsemő megmentésére állnak össze ideiglenesen, ám kalandjaik során valódi, egymásért akár életüket is feláldozni hajlandó „csorda” válik belőlük.
Míg a „főszereplők” egyedi és eredeti figurák – az ínyenceknek érdemes eredetiben, John Leguizamo és Goran Visnjic kiemelkedő hangján hallgatni őket, igaz, a magyar szinkron sem sikerült rosszul –, a mellékalakokon, különösen a folyton kacagó kardfogú tigrisen azért érződik némi oroszlánkirályos hatás.

Hogy a felnőttek se unatkozzanak, bekerült néhány csak érett ésszel értelmezhető jelenet, melyeket már-már gúnyos irónia hat át. Ezek közül is a legelemibb rekeszizom-próbáló hatást a fajfenntartás érdekében hagyományaikhoz mereven és harciasan ragaszkodó dodók epizódja kelti.
Velük szemben a nyerő trió képes a pillanat megkívánta tetteket is végrehajtani, a túlélésért pedig feladni az elveiket, és így fölébe kerekednek a keményfejű, ám ostoba tradicionalistáknak.

Különös színfoltja a filmnek a több kisebb epizódban is felbukkanó Scrat (vajon muskrat, vagyis pézsmapatkány akart lenni?), aki a makkját üldözve kétszer is helyi katasztrófa előidézője lesz, vagyis a börleszk őstípusok egyikét, a született bajkeverőt és bajba jutót testesíti meg. Ezt az esetlen, de kedves figurát bizonyosan megjegyzi magának felnőtt és gyerek.

A DVD extrái közül nekem csupán az alkotás fázisait egymás mellé helyezve bemutató háttérismertető, no meg a Rabbit („Nyuszi”) című önálló kisfilm jött be igazán, de egyébként sem tartozom a ráadásokért feltétlenül lelkesedők közé.
A filmet ellenben százszor is megnézném – persze ha nem szorítana folyton valamilyen határidő, és nem lenne még annyi kiváló film, amit meg kell néznem, és annyi könyv, amit el kell olvasnom.
Aki viszont közel másfél órányi felhőtlen kacagásra vágyik, annak néhányszori „kipróbálásra” feltétlenül ajánlom ezt a minden korosztálynak egyaránt kellemes szórakozást nyújtó filmet.

DVD extrák:
Rendezői (audio)kommentár
Előzetesek
Egyéb - Bónusz rajzfilm: Scrat elveszett kalandja (kb. 3 p.)
Kimaradt jelenet(ek) - 6 kimaradt jelenet (kb. 9 p.)
Játék - Két interaktív játék
Egyéb - Extrém hideg nézőpont
Kisfilm - 3 kisfilm Scrattel (kb. 1 p.)
Változtatható kameraállás - 3 jelenet a kameraváltó gomb segítségével választható 5 különböző készültségi fokon
Werkfilm - 6 rövid werkfilm (kb. 9 p.)
Egyéb - Egy rövid jelenet több nyelven (kb. 3 p.)
Egyéb - Rövid bevezető a Nyuszi c. kisfilmhez
Kisfilm - Nyuszi - akár kommentárral is (kb. 7 p.)
Werkfilm - HBO werkfilm (kb. 20 p.)
Egyéb - Interaktív figura-galéria