FőképHogyan rendezzünk sci-fi kamaradarabot mozivászonra? Erre a kérdésre talán az egyik legjobb válasz John Carpenter filmje, ami négy évvel megelőzte az Elpusztíthatatlanokat, és teljesen más felfogásban közelíti meg az idegenkérdést.

A Voyager II. szonda csúcstechnikával felszerelt postásként elhagyta naprendszerünk határát, hogy biankó meghívóval zargassa a nálunk fejlettebb civilizációkat, hírt adva az emberiségről, optimista és vendégszerető természetéről.
Azonnali választ persze csak az UFO hívők vártak, így az egész ügy szép lassan kikopott a hétköznapok beszédtémái közül.

Ám az univerzum nem is olyan távoli szegletében valakik találkoznak a földi postással, és jobb dolguk nem lévén terepszemlére küldik képviselőjüket.
Történik mindez a ’80-as évek elején, amikor még két nagyhatalom néz radarszemet egymással, és a hidegháború maradványaival, így az idegen járművet annak rendje és módja szerint lelövi az amerikai légvédelem.
Üdvözlégy idegen. A történet további része amolyan road-movie, minimalista technikai trükkökkel, ismerkedéssel.

Ami ebben a filmben figyelemre méltó (az alapötleten kívül), az Jeff Bridges játéka. Ha eddig bárkinek gondot okozott a túlságosan emberszerűen mozgó és viselkedő idegenek látványa, az most majd két órán keresztül bámulhatja Bridges „embertelen” mozgását. Nem tudom mennyit gyakorolt előtte, de valami szenzációs.
Járásával képes elhitetni, hogy fogalma sincs, miként kell használnia végtagjai, arcizmait. Bár mozgáskoordinációja sokat fejlődik, végig megmarad benne ez az idegenség (sokkal átgondoltabb ez a szerepformálás, mint amit mondjuk a Hidden című filmben láttunk).

Szerencsére értelmes földönkívüliként gyorsan halad a nyelvtanulással (Érted? – hangzik el legtöbbször, és bár nem válaszolnak rá, mi tudjuk, hogy szó sincs erről, legfeljebb sejtésekről).
A fogalmak és utalások értelmezésével folyamatosan problémái vannak, ami hol vicces, hol tükröt tart az emberiség elé. A végén kapunk tőle egy röpke jellemzést fajunkról, hogy aztán a megváltozott idegen télies hangulatban távozzon ismeretlen bolygójára.

Számomra érthetetlen okból a zenét ezúttal nem Carpenter komponálta, hanem Jack Nitzsche. Ez önmagában nem lenne baj, de egy nappal később már egy árva dallamot sem tudok felidézni (ellentétben számos egyéb Carpenter darabbal), némi jóindulattal a hasonlóságot tudom érvként mellette felhozni.

Az bizonyára ennyiből is kiderült, nem a Star Wars látványvilágát és mozgalmasságát idéző alkotással van dolgunk, hanem sokkal meghittebb mozival. Ami azonban tisztes rajongótábort szerzett magának, és részben ennek is köszönhetően tévésorozatot csináltak belőle a tengerentúlon (ami sajna nem sok évadot ért meg).

DVD extrák:
Így készült... - a film
Előzetes
Videoklip (a két főszereplővel, felejthető, aki teheti, kerülje el)