Főkép

Szégyenletesen kevesen jöttek el a kanadai születésű Avril Lavigne koncertjére, pedig ez a hihetetlenül tehetséges kislány ennél sokkalta többet érdemel. Nyilvánvaló persze, hogy a jegyárak sokakat visszatántorítottak, hiszen nálunk még kevés az unatkozó menedzsergyerek, akik megengedhetnék maguknak, hogy efféle drága, ráadásul csak az emlékeink között megmaradó szórakozásra költsék a zsebpénzüket, a magamfajta vénülő rocker pedig nem biztos, hogy erre a műfajra bukik, vagy ha mégis, jó eséllyel furcsán néznek rá emiatt.

Pedig azt leszámítva, hogy a Papp László Budapest Sportaréna majdhogynem üresen kongott, Avril koncertje szinte mindenben felülmúlta a múlt heti Nightwish-bulit, noha a finneket is kimondottan imádom, vagyis nem a zenéjük nem fogott meg eléggé ahhoz, hogy teljesen átadjam magam a produkciónak. Ezen az estén ellenben minden úgy szólt, ahogy annak szólnia kell. A gitárok, ha kellett, tisztán és ércesen, ha kellett kellemesen torzítva, de az énekhangot sohasem elnyomva kísértek – no persze szép is lett volna, ha elsősorban nem Avril rendkívüli tehetsége érvényesül. A dobok dögösen, épp a kellő erővel ütöttek, Avril hangja pedig tisztán, akár egy-egy sorhoz vagy szóhoz bekapcsolt effektusokkal szólalt meg.

A zene – alapvetően jól fésült, dallamos punk-rock – imígyen mindvégig és minden pillanatában tökéletesen élvezhető maradt, különösen a líraibb dalokban, melyek közül kettő szinte végig kizárólag akusztikus gitár-kísérettel hangzott el, csak a második befejezéséhez kapcsolódott be a teljes zenekar. A koncert anyagát főképp az első album számai közül válogatva rakták össze, bár az is meglehet, hogy mostanában inkább az Under My Skint hallgatom, és arról nem hangzott el minden nóta – leginkább a személyes kedvencemet, a „How Does It Feel”-t hiányoltam. No meg eleinte a DVD-től sem sokban tért el a koncert hangulata, és a kétszámos ráadás is az első lemez nagy slágerével, a „Complicated”-del zárult, ezért maradt meg bennem az, hogy még mindig a Let Go dominált ezen az estén is.

A koncerten Avril nem csupán énekesként és dalszerzőként bizonyította fantasztikus kvalitásait, hanem gitározott – igaz, erre számíthattunk –, a „Forgotten”-ban és a „Together”-ben koncertzongorán, az első ráadás számban pedig dobon is megmutatta, mire képes.

A sors különös kegyéből a koncert előtt személyesen is találkozhattam – ha csak egy röpke autogramra és egy fotóra is – ezzel a tüneményes bakfissal, aki akkor még a nyilvánvaló koncert előtti izgalom miatt nem tűnt különösebben felszabadultnak, a bulin viszont mindent megtett azért, hogy azok a kevesek, akik hajlandóak voltak áldozni ezért, hiánytalanul kiélvezhessék ezt a kamaszosan pimasz, mégis bárki számára elfogadható zenét.

Csupán remélhetem, hogy ez az elkeserítő érdektelenség nem vette el Avril kedvét attól, hogy még egyszer, talán még érettebb és kiforrottabb zenével ellátogasson hozzánk, és hogy akkor esetleg nagyobb kedvvel, valódi rock-ünnepet varázsoljon valamelyik komolyabb csarnokban vagy fesztiválon.

Avril Lavigne hivatalos honlapja:
www.avrillavigne.com