Főkép

Aki látta a Neveletlen hercegnő első részét, az nagyjából sejtheti, mire számíthat a folytatásban. A Meg Cabot népszerű könyvéből kölcsönzött szereplő, a rút amerikai középiskolásból egyszerre – no nem igazán egyszerre, inkább gyötrelmes és sokszor reménytelennek tetsző próbálkozások után – szépséges királykisasszonnyá átvedlett Mia Thermopolis története az érettségi után egy újabb mérföldkő: a diplomaosztó képeivel kezdődik.

Kiderül, hogy az immár nagykorúvá, vagyis huszonegy évessé érett Miából kizárólag akkor válhat királynő, ha egy hónapon belül férjet talál magának. A feminista forradalmakon már régen túlesett Egyesült Államokban nevelkedett lány azonban nehezen barátkozik meg egy elrendezett házasság gondolatával. Kötelességtudatától hajtva mégis arra az elhatározásra jut, hogy leendő országa érdekében meghozza ezt a személyes áldozatot.

Mindez rendjén is lenne, ha időközben nem találkozna egy olyan ifjúval, aki nem politikai megfontolásból tűnik alkalmas partinak, hanem ténylegesen megdobogtatja Mia szívét. Csupán annyi a gond, hogy a jóképű és megnyerő ifjú, Nicholas Devereaux nagybátyja, Mabrey őrgróf, Mia helyett inkább saját unokaöccsét látná szívesebben a királyi trónuson, és ezért minden tőle telhetőt megtesz, hogy megakadályozza a gyönyörű, ám esetlen hercegnő trónra lépését. És itt kezdődnek a romantikus vígjátékokra jellemzően nevetésre fakasztó bonyodalmak.

A film humora persze jellegzetesen amerikai. Többnyire elcsépelt poénok sorjáznak egymás után, a szellemesség forrása pedig gyakran pusztán a helyzetből fakadó irónia, a könnyed és jórészt kifogástalan alakítások azonban hitelessé teszik még a legbárgyúbb élceket és a másutt talán erőltetettnek ható helyzetkomikumot is. Különösen szórakoztató Mia két szobalánya, akik a megkétszerezés hatásából eredően a fénykor – elsősorban Stan és Pan, no meg Charlie Chaplin kora – komédiáinak karaktereit idézik.

Az első film óta Anne Hathaway határozottan kiforrottabb és kifejezetten szép színésznővé érett, aki sikeresen túllép az első rész amerikai tinilányának esetlenségétől humoros jelenetek – bár ilyenből is akad elég – sablonosságán, és ezúttal már arcjátékával és gesztusaival is képes megindítani a fantáziánkat. A többi szereplő is hibátlanul teszi a dolgát – a már említett szobalányokat játszó Shea Curry és Anna A. White egészen fergeteges –, az egyetlen kifogás talán a meglehetősen elnyújtott és visszatetszően gyerekes pizsama-parti jelenet.

Aki nem vár többet közel kétórányi könnyed kikapcsolódásnál, az nem fog csalódni a filmben. A Neveletlen hercegnő 2 ennyit és nem többet ígér, de ezt az ígéretet hiánytalanul teljesíti. Mi több, noha csupán személyes tapasztalatommal támaszthatom alá az állításomat, a film többször is megnézhető, ami sok hollywoodi produkcióról nem mondható el.
Az amerikai dallamos rockzene kedvelőinek pedig külön élvezetet jelenthet a filmzene, mindenekelőtt Avril Lavigne pazar dalának, a fülbemászóan melodikus, mégis energiával teli „Breakaway”-nek kissé klisés képi világú, de meggyőzően előadott, az extrák között megtalálható klipje.