FőképA történet főhőse Lew Nichols különleges képességgel rendelkezik: megfelelő adatgyűjtés alapján megjósolja a jövőt. Egészen pontosan előrejelzéseket készít cégeknek, politikusoknak arról, hogy bizonyos lépéseiknek milyen eredménye lesz.
Mivel szinte minden állítása igaznak bizonyul, egyre magasabb körökben tartanak igényt szolgálataira. Önmaga is a hatalom megszállottjává válik, eltökéli, hogy az általa kiszemelt politikust az ország elnöki székébe juttatja.

Aztán találkozik egy emberrel, aki nem csupán megjósolja a jövőt, hanem látja is a későbbiekben bekövetkező eseményeket. Egy „látomás” miatt felajánlja Nicholsnak, hogy őt is megtanítja erre – ha kívánja. Választásának következményeit Lew még nem „látja” előre, s bizony ebből később számos problémája adódik.

Az első húsz-harminc oldal kicsit ijesztő, ugyanis számos idegen szóval találkozunk (szerintem nem mindig kielégítő magyarázattal), amik szakmai értekezés benyomását keltik. Aki nem riad vissza elsőre, az a későbbiekben egy cselekményekben gazdag, izgalmas történetet kap jutalmul.
A szerzőnek igen eredeti elképzelése van az időről: az események nem változtathatók meg, csupán másként látszanak a különböző időkben.

Különösen tetszett az, hogy már 1975-ben képes volt megjósolni, hogy az ezredfordulót az emberiség nagy része 1999. szilveszterén fogja ünnepelni, nem törődve a hivatalos változattal (mely szerint 2000. december 31. az évezred utolsó napja). Természetesen nem minden jóslata válik be, de hát ez érthető is, hiszen ő csupán egy író, nem pedig a történet főhőse.

Sajnálatos módon elég sok betűhiba maradt a szövegben, ami olvasás közben okoz néminemű kellemetlenséget. A történet van annyira jó, hogy mindez ne legyen teljes mértékben elkeserítő, ám az igazán szomorúságra ad okot, hogy Silverberg látomása nem szebb, látványosabb borítóval került a boltokba. Pedig megérdemelte volna.