FőképAz előző kötet végén a Jó képviselői (ismét) győzedelmeskedtek, hiszen bajnokuk, aki a hangzatos Igazság Keresője (polgári nevén Richard Cypher) címet viseli, az alvilágba űzte a főgonoszt, aki egyúttal az apja is volt. Így nem csupán a világbékét teremtette meg, hanem gyorsított eljárással az örökségéhez is hozzájutott (kisebb birodalom, erős hadsereg, szolgák, meg minden, ami ezzel együtt jár).

A nyugalom nem tart sokáig, mivel az Alvilág ura – akit Őrzőként emlegetnek – az élők és holtak világát elválasztó Fátyol szakadását kihasználva megpróbálja kiterjeszteni hatalmát. Szolgái és evilági segítői mindent megtesznek sikere érdekében.
Feladatuk nem tűnik nehéznek, hiszen ellenfeleik azt sem tudják, mihez kezdjenek, csak a veszélynek vannak tudatában. Jobb ötlet hiányában szétválnak, és mindenki megy a saját feje után (az olvasó meg csak kapkodja a fejét utánuk).

A sorozat második kötetében Goodkind újabb részleteket mutat be világából: távoli népeket, idegen szokásokat és ősi hagyományokat. Azért nem kell félni, több ez, mint egyszerű útikönyv, a cselekmény továbbra is mozgalmas marad, középpontban a szerelmespár (Richard és Kahlan) közös, és egyéni harcával a gonosz ellen. Ráadásul szerelmüket is alaposan próbára kell tenniük, és ez részben kapcsolódik a varázslók Második Szabályához.

Goodkind nyugodt lélekkel használja a neves elődök által „kifejlesztett” módszert, így időben előre haladva, egyre nagyobb darabot ismertet meg főszereplőjével a világból. Az interaktivitás révén (a tapasztalataim szerint) ez egyre nagyobb felelősséget jelent, mígnem a kiválasztott rohamtempóban eljut a világmegmentésig.

Goodkindnél az a szép, hogy miközben óhatatlanul ismerős elemekkel találkozunk (példának okáért Robert Jordan), az egész történet összhatása mégis megmarad egyéninek, olyannak, amit érdemes elolvasni. (Ja és ettől kezdve minden regény három kötetre bontva jelenik meg magyarul.)