FőképA mesekönyvben nyoma sincs sárkányhajón kalandozó vikingek hőstetteit regélő sagáknak, helyette teljesen hétköznapi mesék várják az estét, hogy elalvás előtt elszórakoztassák a család fiatalabb tagjait. Vérszomjas északi emberek helyett királyok és szegénylegények, valkűrök helyett táltos paripák és sárkányok szerepelnek az ismerős-ismeretlen történetekben.

Furmányos módon tetten érhetjük a globalizáció jelenlétét, hiszen számos ismerős történetet fedezhetünk fel álruhában, amelyek nálunk is közismertek, legfeljebb a szereplők neve más. Ez a globalizációs tünet azonban nem a profitérdekelt multicégek műve, hanem egy sokkal régibb és lassabb kulturális csere folyománya, melynek köszönhetően a mesék (és más effélék) engedély nélkül átlépték az országhatárokat, és szájról-szájra terjedve meglepő távolságig jutottak el.

Így került északra a Rigócsőr királyfi (vagy éppen fordítva – ezt eldönteni nem az én tisztem), vagy a király csavargásra hajlamos lábasjószágát három napig (akkoriban még ilyen rövid volt az esztendő) őrző szegénylegény.
Nyomokban felbukkan a Szépség és a szörnyeteg, a déligyümölcsben lakozó, abból kikerülve szomjan haló leány motívuma, valamint a legkisebb (általában harmadik) fiú, a beszélő paripa és megannyi más, jól ismert szereplő.

A norvég eredetet csupán a faragatlan trollok jelzik, akik általában keresztbetesznek az embereknek, de azok mégis rendre túljárnak az eszükön. A másik helyi jellegzetességet a nevek jelentik, hiszen Tyrihans vagy Askeladden visszatérő alakjai a meséknek.

Gyerekkönyvről lévén szó nem elhanyagolható szerepet tölt be a szöveget kiegészítő illusztráció – az olvasáshoz nem szokott ifjak számára egyrészt tisztás a betűrengetegben, másrészt vizuális megerősítést kapnak az addigi történethez.
Szegedi Katalin festményei meleg színvilágukkal szemet nyugtató, lelket melengető hangulatot teremtenek. Ezt tovább erősíti az időnként nyíltan, máskor meg éppen ellenkezőleg, rejtve használt levélerezet háttérminta, ami mintegy megerősíti a címválasztást.
Mindent összevetve a fekete-fehér és színes illusztrációk nagyon jól illeszkednek a mesékhez, és mégis első pillantásra felfedezhető rajtuk az alkotó keze nyoma. A stílus, amit nehéz lenne eltéveszteni.