FőképMiután Roland hosszasan beszélt a feketébe öltözött emberrel, elért a tengerpartra. Itt azonban csalódnia kellett, nem találta meg a Hármakat, akik a segítségére lesznek majd a Torony felkutatásában. Ráadásul katasztrofális kimenetelű összecsapásba bonyolódott a vízből előmászó homár-lényekkel.
Elveszítette jobb kezének három, illetve a lábának egyik ujját, és lőszereinek jelentős része elázott. Életben maradt ugyan, de sebe elfertőződött, így lassan tudatára ébredt annak a ténynek, hogy ha nem találja meg időben a Hármak közül valamelyiket, meg fog halni.
Északnak fordult és megkezdte hosszú vánszorgását a part mellett. A sors, vagy az istenek azonban kegyesek voltak hozzá, és bár rendkívül rossz állapotban, de elérte az Első ajtót, amelyen át eljutott a Fogolyhoz.

Eddie Dean fiatal heroinista. Éppen egy kiló kokóval a hóna alatt készül hazarepülni Aquinasból, mikor a gépen furcsa dolgok történnek vele. Egyrészt borzalmasan rosszul lesz az elvonási tünetektől, másrészt egyre szaporodó emlékezetkiesésekkel kell szembesülnie. Hamarosan ráébred, hogy nincs egyedül „odabent”. Valaki van a fejében.
Roland, miután felfedi magát Eddie előtt, segít a fiúnak átjutni a vámon, mert az egyik utaskísérő felfigyelt különös viselkedésére. Cserébe Eddie segít Rolandon, kerít gyógyszert és élelmet, amivel a Harcos gyógyulási esélyei jelentősen megnőnek.
Azonban hamarosan kiderül, hogy Eddie-nek csatlakoznia kell Rolandhoz, abban a furcsa, eltorzult világban, ahonnan a Harcos érkezett. Mivel nem sok veszteni valója van, a fiú átmegy az Ajtón.

King ismét „hozta a formáját”. Az aktuális történésre koncentrál, a Harcosról és a Toronyról kevés plusz információt kapunk, inkább a Hármak előéletét ismerhetjük meg tüzetesebben. A három karakter kiválasztása is jellemző Kingre.
Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy egy drogost, egy tudathasadásos nyomorékot és egy aljas gyilkost „rendel” Roland mellé. Szerintem ez egy kicsit „beteg” ötlet. Bár mindhárman valamilyen negatív tulajdonsággal „felszerelkezve” indulnak neki a Rolanddal közös kalandnak – ez alól csak Odetta Holmes karaktere kivétel, akinek „csak” gyengeségei vannak –, fokozatosan előnyükre változnak, és levedlik régi énjük rosszabbik felét.

A Harcos azonban nem nagyon tud megváltozni, bárhogy is szeretne. A küldetését minden áron teljesítenie kell, kerüljön az bármibe, bárki testi épségébe, vagy akár életébe. Hiába szereti meg a Hármakat, és fordítva, mindannyian tisztában vannak azzal, hogy Roland bármikor feláldozhatja, vagy gondolkodás nélkül megölheti bármelyiküket, ha a helyzet úgy kívánja.

Kapcsolódó írásaink: Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete
 
Életrajz:
Stephen King életrajz
 
Magyar Stephen King HQ:
Magyar Stephen King HQ