Főkép„Másnap korán keltek, és a sáros hajnalon kilovagoltak a sáros faluból.
– A világnak ebben a szegletében sosem süt a nap? – kérdezte nyűgösen Talen.
– Tavasz van – mondta neki Kurik. – Itt a tavasz mindig felhős és esős. Jót tesz a terménynek.
– Csakhogy én nem vagyok retek, Kurik – vágott vissza a fiú. – Nincs szükségem ennyi vízre.
– Beszéld meg Istennel – vonta meg a vállát a fegyvernök. – Nem én irányítom az időjárást.
– Istennel nem vagyunk a legjobb viszonyban – szájalt tovább Talen. – Ő nagyon elfoglalt, és én is, ezért nem próbálunk beleszólni egymás dolgába.
– A kölyök szemtelen – állapította meg Bevier helytelenítően. – Fiatalember, nem illő így beszélni a világmindenség Uráról.
– Te az egyház megbecsült lovagja vagy, Sir Bevier – mutatott rá Talen. – Én viszont csak az utca tolvaja. Különböző szabályok vonatkoznak ránk. Isten nagy virágoskertjében szükség van néhány gyomra is, hogy a rózsák szépsége jobban megmutatkozzék. Én egy ilyen gyom vagyok. De biztos vagyok benne, hogy Isten ezért megbocsát nekem, hiszen én is az ő nagy művének része vagyok.
Bevier egy másodpercig hitetlenkedve nézett rá, aztán kitört belőle a nevetés.”

Jó ötszáz évvel korábban a Randrea-tó környékén hatalmas csatát vívtak az elének és a zemochiak. Ebben a több országra kiterjedő vérontásban (aminek következményeit évszázadokig nyögte győztes és vesztes egyaránt) látták utoljára élve Sarak királyt. Az ő sírjának vagy holttestének felkutatása vár Sir Sparhawkra, ha teljesíteni akarja önként vállalt küldetését, ami nem kevesebb, mint királynőjének megmentése.

Márpedig ez nem is olyan egyszerű feladat, ugyanis a csatamező hatalmas kiterjedésű, annak idején a győztesek nem értek rá eltemetni az elesetteket, ráadásul a küzdelem részleteiről sem maradtak fenn feljegyzések.
Jobb ötlet híján a társaság (a lovagok, egy fegyvernök, egy novícius, egy tolvaj, egy varázslónő és egy szótlan kislány) elindul kelet felé, hogy helyszíni szemle során, az élők (végső esetben a holtak) kikérdezésével használható értesülések birtokába jusson.

Ezúttal legalább Anniás primátus ármánykodásaitól nyugtuk van (lásd a trilógia előző kötete), helyette azonban jóval kellemetlenebb kísérőt kapnak – Azash isten szolgálójának személyében. A rovarszerű Fürkész képes uralni a környezetében lévő emberek elméjét, akik ellenkezés nélkül engedelmeskednek parancsainak. Ráadásul ebben az állapotukban nem félnek a haláltól, és fel sem veszik az apróbb sérüléseket.

A csatamezőre érve hőseink további nehézségekkel szembesülnek. Egyrészt a környékbeliek bevált jövedelempótló tevékenysége a kincskeresés, aminek eredményeként a nagyobb összecsapások helyszíne gödrök és árkok kusza szövevényévé változott, másrészt hasonlóképpen járnak el az errefelé rendszeresen felbukkanó vesztesek is, akik istenük, Azash parancsára kutatnak a csontok között. Sőt, a pletykák szerint egy troll is gyakran felbukkan a környéken – hasonló céllal.

Sir Sparhawk egyáltalán nem örül a Bhelliom körül támadt felfokozott érdeklődésnek (mert persze mindenki a régen elveszett isteni drágakövet keresi), és legszívesebben megküzdene valakivel.

Ha valaki élvezetes fantasy történetet keres, amely – bár nem mérhető össze Tolkien hagyatékával – képes újszerű módon tálalni néhány megszokott karaktert (pl. egyházi lovag), nem szűkölködik a humorban, és mindemellett még mozgalmas jelenetekben is bővelkedik, az mindenképpen tegyen próbát az Elenium trilógia köteteivel – biztosan nem fogja megbánni.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Elenium trilógia:
A zafír rózsa
A rubin lovag
A gyémánt trón

Belgariad ciklus
A prófécia gyermeke
A mágia királynője
A varázsló játszmája
A Nyugat Hadura
A mágusok végjátéka

Életrajz:David Eddings életrajz